Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Az irodalmi szokásokban is mindent áthat az egységes alany eszméje.
Ritkán tüntetik fel a könyvek szerzőjét. A plágium fogalma ismeretlen:
kimondták, hogy minden mű egyetlen, időtlen és névtelen szerző műve. A
kritika ki szokott találni szerzőket: kiválaszt két különböző jellegű művet –
mondjuk a Tao te Kinget és az Ezeregyéjszakát –, egyetlen írónak
tulajdonítja őket, majd tisztességesen meghatározza annak az érdekes
homme de lettres-nek a pszichológiáját...
A könyvek is másfélék. A költött történetekben csak egyetlen
cselekmény van, de minden elképzelhető változatával. A bölcseleti jellegű
művekben mindig ott a tézis és az antitézis, egy-egy tan tüzetes pró és
kontrája. Fogyatékosnak tartják azt a könyvet, amely nem tartalmazza
önnön ellenkönyvét.
Évszázadok és évszázadok alatt az idealizmus óhatatlanul hatással volt a
valóságra. Tlön legrégibb vidékein nem ritka az elveszett tárgyak
megkettőződése. Ketten keresnek egy ceruzát; az egyikük megtalálja, de
egy szót se szól róla; a másikuk egy másik, nem kevésbé valóságos, de
céljainak jobban megfelelő ceruzát talál. Hrönöknek hívják ezeket a
másodlagos tárgyakat (hrönir), és – esetlenül – kissé hosszabbak, mint az
eredetiek. A hrönir még nemrégiben is a szórakozottság és a feledékenység
alkalmi szülöttei voltak. Szinte hihetetlen, hogy csak száz év óta gyártják
őket módszeresen, de a tizenegyedik kötet azt állítja. Az első próbálkozások
sikertelenek maradtak. De a modus operandi figyelemre méltó. Az egyik
állami börtön igazgatója a rabok tudomására hozta, hogy egy folyó régi
medrében bizonyos sírok találhatók, és szabadságot ígért azoknak, akik
valami fontos leletre bukkannak. Az ásatások előtt hónapokig fényképen
mutogatták nekik, hogy mit fognak találni. Ez az első próba azt igazolta,
hogy a remény és a mohóság gátlást okoz; egyheti lapátolás és csákányozás