félelmeiben) él. Csak az alábbi tényeket legyen szabad felidéznem vagy
megemlítenem, csupán egy-két szóval, majd úgyis gazdagítja és kibővíti a
homorú közemlékezet. 1944 körül a nashville-i (Tennessee) The American
című napilap egyik munkatársa kibányászta egy memphisi könyvtárból a
tlöni Első lexikon negyven kötetét. Máig is vitatják, hogy véletlen volt-e ez
a fölfedezés, vagy a még mindig tisztázatlan Orbis Tertius szerkesztőinek
szándékai szerint történt. Ez a második föltevés a valószínű. A memphisi
példányban kihagyták vagy enyhítették a tizenegyedik kötet néhány
hihetetlen részletét (például a hrönök megkettőződését); kézenfekvő a
gondolat, hogy azért törölték őket, mert olyan világot akartak bemutatni,
amely nem túlságosan összeférhetetlen a való világgal. Talán az is ezzel a
tervvel függ össze, hogy különböző országokban tlöni tárgyakat hoznak
nyilvánosságra... Tény, hogy a nemzetközi sajtó felkapta és jócskán
megszellőztette a „leletet”. Az Ember Legnagyobb Művének
kézikönyvkiadásai, antológiái, összefoglalásai, hű fordításai, jogosított
utánnyomásai és kalózkiadásai elárasztották és szüntelenül elárasztják a
földet. A valóság pedig szinte nyomban engedni kezdett, nem is egy
ponton. Igazában mást se akart, csak engedni. Tíz évvel ezelőtt, ha a rend
látszatát keltette, akármilyen arányos gondolatrendszer – dialektikus
materializmus, antiszemitizmus, nácizmus – elég volt, hogy megbabonázza
az embereket. Akkor hogy ne engedtek volna Tlönnek, ennek a rendezett
bolygónak, ennek az aprólékos és roppant bizonyosságnak? Szót se érdemel
az a válasz, hogy a valóság is rendezett. Meglehet, de olyan isteni – akarom
mondani: embertelen – törvények szerint van elrendezve, hogy soha föl
nem foghatjuk őket. Lehet, hogy Tlön labirintus, de ember kiokoskodta
labirintus, olyan labirintus, amely arra való, hogy megfejtsék az emberek.
[ 9 ]