Pierre Ménard,
a Don Quijote szerzője
Silvina OcampónakA látható életművet, amit ez az elbeszélő hátrahagyott, könnyűszerrel és
röviden elsorolhatjuk. Éppen ezért megbocsáthatatlanok azok a kihagyások
és betoldások, amiket Madame Henri Bachelier követett el egy megtévesztő
jegyzékben; egy bizonyos napilap, amelynek protestáns beállítottsága nem
titok, nem szégyellte ezt tálalni fel szánalmas olvasóinak – akik kevesen is
vannak, és kálvinisták, ha ugyan nem szabadkőművesek és körülmetéltek.
Ménard igazi barátai döbbenten és némi szomorúsággal nézték ezt a
jegyzéket. Úgyszólván csak tegnap találkoztunk a vég márványköve előtt és
a bánat ciprusai alatt, s a Tévedés máris kikezdi Emlékét... Határozottan
elkerülhetetlen egy rövid kiigazítás.
Tudom, hogy az én szerény tekintélyemet nagyon könnyű elutasítani.
Remélem azonban, hogy szabad lesz két rangos tanút megneveznem.
Bacourt bárónő (akinek felejthetetlen vendredijein szerencsém volt
megismerkedni az elsiratott költővel) készséggel jóváhagyta az alábbi
sorokat. Bagnoregio grófnő, a legfinomabb szellemek egyike Monaco
hercegségben (most a pennsylvaniai Pittsburghben, mert nemrégen férjhez
ment Simon Kautzschhoz, a nemzetközi emberbaráthoz, akit annyit
rágalmaznak – haj! – önzetlen ügyködésének áldozatai miatt), feláldozta
„az igazmondásnak és a halálnak” (az ő szavai ezek) a rá jellemző úri