Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

bár érdemesek a szeretetre és jóindulatra, mégsem válhatnak
személyiséggé; az utóbbiak valamivel közelebb állnak a léthez. Egy délután
(már csupán hajnalban virrasztott néhány órát, délután is álmodott) örökre
szélnek eresztette a képzeletbeli diákhadakat, csak egyetlen tanítványt
tartott magánál. Hallgatag, mélabús, olykor akaratos fiú volt, arcán
megálmodójának éles vonásai ismétlődtek meg. Hosszú ideig zavarba se
hozta, hogy diáktársai hirtelen eltűntek; előrehaladása néhány magánóra
után ámulatba ejtette a mestert. A katasztrófa ennek ellenére bekövetkezett.
A férfi egy napon, mint valami ragacsos sivatagból, kievickélt álmából,
belebámult a halovány alkonyi fénybe, amit első pillanatban összetévesztett
a hajnallal, és rádöbbent: nem álmodott. Az estét és a rá következő napot az
álmatlanság elviselhetetlen józanságában töltötte. Fel akarta deríteni a
vadont, hogy elfáradjon; de a bürökben csak kezdetleges víziókkal gyengén
erezett, vékony álomszilánkokra lelt: semmi hasznukat se vette. Össze
akarta hívni a diákságot, ám alig mondott egy-két buzdító szót, az egész
alaktalanná vált, elmosódott. A már-már örökösnek tűnő virrasztásban a
harag könnyei égették öreg szemét.
Be kellett látnia: az álmok összefüggéstelen és kavargó anyagának
megformálása a legnehezebb dolog, amire az ember vállalkozhat, még ha
behatol is a felső és alsó régiók minden talányába: sokkal nehezebb, mint
kötelet sodorni homokból vagy pénzt verni alaktalan szélből. Be kellett
látnia, hogy az első próbálkozás kudarccal járt. Megesküdött, hogy elfelejti
azt az óriási káprázatot, amely kezdetben félrevezette, és más
munkamódszert keresett. Mielőtt alkalmazta, rászánt egy hónapot, hogy
visszanyerje delíriumában elfecsérelt erejét. Többé nem a megfontolás
késztette alvásra, szinte azonnal álomba merült, és átaludta a nap jó részét.
Ha néha álmodott is ez időben, nem törődött vele. Hogy újra megkezdje