Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

teremtmény, és még bika, rózsa és vihar is volt. A sokféle isten elárulta,
hogy a földön Tűz a neve, hogy a körkörös templomban (és sok
hasonlóban) áldozatokat mutattak be neki, és imádták; és hogy mágikusan
életre tudja kelteni a megálmodott kísértetet, akit majd a Tűz és a
megálmodó kivételével mindenki hús-vér embernek tekint. Megparancsolta
a mágusnak, hogy ha bevezette a fiút a rítusokba, küldje le a folyón a másik
lerombolt templomhoz, amelynek piramisai fennmaradtak, hogy legyen, aki
az elhagyott épületben őt dicsőítse. És az álmodó ember álmában felébredt
a megálmodott.
A mágus végrehajtotta a parancsokat. Kitűzött egy időszakot (ami végül
is két év lett), hogy feltárja számára az univerzum és a tűzkultusz titkait.
Lelke mélyén fájlalta, hogy el kell válnia a fiútól. A tanítás ürügyén
naponta nyújtotta az álom idejét. Egyúttal újraalkotta a fiú véletlenül
hibásra sikerült jobb vállát. Időnként az a nyugtalanító érzés kínozta,
mintha mindez már megtörtént volna... De napjai általában boldogan teltek;
lehunyta szemét, s arra gondolt: Most a fiammal leszek. Ritkábban pedig: A
fiam, akit én nemzettem, vár rám, és ha nem megyek, nem létezhet.
Fokozatosan hozzászoktatta a valósághoz. Egyszer megparancsolta
neki, hogy tűzzön zászlót egy távoli hegycsúcsra. Másnap ott lobogott a
zászló. Hasonló, mind merészebb kísérletekkel próbálkozott. Némi
keserűséggel vette tudomásul: fia kész a születésre – és talán türelmetlenül
várja is, hogy megszülessen. Aznap éjjel először megcsókolta, és elküldte a
másik templomhoz, amelynek romjai a folyó partján fehérlenek, sok
mérföldnyi áthatolhatatlan őserdőn és mocsáron túl. De előbb még (hogy a
többi emberhez hasonlónak higgye magát, és ne tudja, hogy kísértet)
elfeledtette vele tanulóéveit.