Herbert Quain munkássága
Elhunyt Roscommonban Herbert Quain; nem lepett meg, amikor
utánanéztem, hogy a Times Literary Supplement mindössze félhasábnyi
nekrológgal tiszteleg előtte, s abban sincs egyetlen dicsérő jelző sem, amit
ne módosítana (vagy komolyan ne helytelenítene) egy-egy határozószó. A
Spectator megfelelő száma kétségtelenül kevésbé lakonikus, s talán
melegebb hangú is, ám Quain első könyvét – The God of the Labyrinth –
Agatha Christie egyik művéhez hasonlítja, néhány másikat pedig Gertrude
Stein munkáihoz: bizonyára senki sem tartja megkerülhetetlennek az efféle
rokonítást, amint az elhunyt szerző sem örült volna neki. Ő egyébként
sosem hitte magát zseniálisnak; még csak irodalmi csevegéssel töltött,
peripatetikus estéken sem, ahol e férfiú, miután átböngészte a sajtót, mindig
Monsieur Teste vagy Doctor Samuel Johnson szerepét játszotta... Teljesen
világosan látta könyveinek kísérleti jellegét: újszerűségük és egyszerű
becsületességük miatt talán méltók a csodálatra, de szenvedélyességükkel
nem szereznek érdemet. „Olyan vagyok, mint Cowley ódái – írta nekem
- március 6-án Longfordból. – Nem a művészetnek, csupán a művészet
történetének vagyok a része.” Az ő szemében nem létezett hitványabb
tudományág a történelemnél.
Herbert Quainnek egyik szerény mondatát idéztem; de szerénykedése
nem tárja fel előttünk a bölcsességét. Flaubert és Henry James hatására már
hozzászoktunk ahhoz a gondolathoz, hogy ritkán és fárasztó munkával jön
létre a műalkotás; a 16. század (gondoljunk a Parnasszusi utazásra,