Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

a nullával egyenlő a valószínűsége annak, hogy egy ember megtalálja saját
Igazolását vagy akár az Igazolás valamely csalóka változatát.
Azt is beszélték akkoriban, hogy megvilágosodnak az emberiség
alapvető misztériumai: a Könyvtár és az idő eredete. Valószínű, hogy
vannak szavak, melyekkel e súlyos titkok megmagyarázhatók; ha a
filozófusok szótára nem volna elegendő, a sokarcú Könyvtár bizonyosan
megalkotta a sose hallott nyelvet, ami kell hozzá, s e nyelv szótárát és
nyelvtanát. Az emberek immár negyedik százada nyűvik a hatszögeket...
Vannak hivatalos keresők, inkvizítorok. Láttam őket hivatásuk gyakorlása
közben: mindig kimerülten érkeznek, valami lépcsőről beszélnek, amin
nincsenek fokok, és ami majdnem halálukat okozta; galériákról és
lépcsőkről beszélnek a könyvtárosokkal; néha kézbe veszik a legközelebbi
könyvet, belelapoznak, gyalázatos szavakat keresnek. Láthatóan egyik sem
reméli, hogy talál valamit.
Az óriási reménységet természetesen túlzott csüggedtség követte. A
bizonyosság, hogy valamelyik hatszög valamelyik polcán értékes könyvek
vannak, és hogy ezek az értékes könyvek hozzáférhetetlenek, szinte
elviselhetetlennek tűnt. Egy istenkáromló szekta azt javasolta, hogy
szüntessék be a keresésüket, és az emberek addig keverjék a betűket és a
jeleket, amíg a véletlen valószínűtlen adományaként megalkothatják a
kánoni könyveket. A hatóságok szigorú rendszabályok bevezetésére
kényszerültek. A szekta eltűnt, de gyerekkoromból emlékszem öregekre,
akik naphosszat a latrinákban rejtőzködtek, kezükben a tiltott kockavető
pohár, fenekén fémkorongokkal, és erőtlenül majmolták az isteni
rendetlenséget.
Mások ezzel szemben úgy vélték, hogy a haszontalan művek
megsemmisítése a legfontosabb. Elriasztották a hatszögeket,