istenekhez, bár lett volna ember – csak egy, még ha évezredekkel ezelőtt élt
is! –, aki átnézte és elolvasta azt a könyvet. Ha becsület, tudás és boldogság
nem lehet enyém, hát legyen másoké. Csak létezzen az ég, még akkor is, ha
az én helyem a pokol. Sértsenek meg, semmisítsenek meg, de egy
pillanatra, egyetlen lényben kapjon értelmet a Te hatalmas Könyvtárad.
Az istentelenek azt állítják, hogy a Könyvtárban az esztelenség a
törvényszerű, és hogy az észszerűség (még a legegyszerűbb és legtisztább
összefüggés is) szinte csodálatos kivétel. Mondják – jól tudom –, hogy „a
lázas Könyvtár hazárd, szeszélyes köteteit szüntelenül az a veszély
fenyegeti, hogy átváltoznak egy másik kötetté, és mindent állítanak,
tagadnak vagy összekevernek, mint egy önkívületben levő istenség”. E
szavak, melyek nemcsak a zűrzavarról vádaskodnak, hanem annak példáját
is adják, világosan bizonyítják ferde ízlésüket és reménytelen
tudatlanságukat. A Könyvtár valójában az összes verbális struktúrát, a
huszonöt írásjel minden lehetséges változatát magában foglalja, de nem
tartalmaz egyetlen abszolút ostobaságot sem. Szükségtelen megjegyezni,
hogy az általam irányított számos hatszög legjobb kötetének címe: Jól fésült
mennydörgés, egy másiké A gipszgörcs, egy harmadiké Axaxaxasz mlö. E
szavak első látásra talán összefüggéstelenek, de allegorikus vagy
titkosírásos jellegük bizonyítható. A bizonyítás verbális és ex hypothesi, a
Könyvtárban fellelhető. Nincs olyan betűkombináció, akár például a
dhcmrlchtdj,amely az isteni Könyvtárban ne volna meg eleve, s a Könyvtár valamelyik
titkos nyelvében ne rejtene magában valami szörnyűséges értelmet. Senki
sem mondhat ki akár egyetlen szótagot, amely ne lenne tele gyöngédséggel