Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

vagy félelemmel, valamely nyelven ne lenne egy isten hatalmas neve. A
beszéd tulajdonképpen tautológia. Ez a haszontalan és bőbeszédű levél is
megvan már a megszámlálhatatlan hatszög valamelyikében, az öt polc
harminc kötetének egyikében; de ott van a cáfolata is. (N számú lehetséges
nyelv használja ugyanazt a szókészletet; némelyikben a Könyvtár
fogalmának ez a pontos meghatározás a megfelelője: hatszögű galériák
mindenütt jelenlevő és örökös rendszere, de a könyvtár kenyér is, vagy
piramis, vagy valami más dolog, és a definíció hét szava más értékű. Hát te,
nyájas olvasó, biztos vagy-e benne, hogy megérted a nyelvet, amin írok?)
A rendszeres írás eltereli figyelmemet az emberek mai helyzetéről. A
bizonyosságtól, hogy minden meg van írva, megsemmisülünk, vagy
elbizakodottá válunk. Ismerek olyan helyeket, ahol az ifjak leborulnak a
könyvek elé, és barbárul csókolgatják a lapokat, közben pedig egyetlen
betűt sem képesek megfejteni. A járványok, eretnek viszálykodások, az
óhatatlanul banditizmussá fajuló zarándoklatok jócskán megtizedelték a
lakosságot. Azt hiszem, már említettem az öngyilkosságokat, melyeknek
száma évről évre több. Talán az öregség és a félelem vezet félre, de azt
gyanítom, hogy az emberi faj – az egyetlen – kihalóban van, és a Könyvtár
fennmarad: kivilágítva, magányosan, végtelenül, tökéletes
mozdulatlanságban, értékes köteteivel, haszontalanul, ronthatatlanul,
titkosan.
Leírtam imént a szót: végtelenül. Nem csupán retorikai megszokásból
iktattam ide; állítom, hogy nem illogikus végtelennek gondolni a világot.
Akik végesnek hiszik, azt tételezik fel, hogy a folyosók, lépcsők és
hatszögek valahol a messzeségben felfoghatatlan módon megszűnnek, ami
abszurdum. Akik pedig határtalannak képzelik, elfelejtik, hogy a könyvek
lehetséges száma nem végtelen. E régi problémára én azt a megoldást