valamilyen vízmosásba. Ekkor a borzalmas jótevők (akikben a néger már
kezdett nem bízni) homályos költségekre hivatkoztak, és kijelentették, hogy
még egyszer utoljára el kell adniuk. S majd ha visszatér, megadják neki a
két eladásból járó részesedést és a szabadságot. Az ember eladatta magát,
egy ideig dolgozott, s utolsó szökésével még vállalta a vérebek és a
megkorbácsoltatás kockázatát. Véresen, verejtékesen került vissza,
elkeseredve és álmosan.
A végső szabadság
Tekintetbe kell venni mindennek a jogi oldalát is. A négert mindaddig nem
bocsátották áruba Morell bérgyilkosai, amíg eredeti gazdája nem jelentette
be a szökését, és nem ajánlott fel jutalmat a megtalálónak. Ezután bárki
elfoghatta, s ilyenformán utólagos eladása csupán visszaélés volt, nem
lopás. A polgári igazságszolgáltatáshoz fordulni fölösleges kiadást jelentett,
mert a károkat sohasem térítették meg.
Minden a lehető legmegnyugtatóbb volt, de nem örök időkre. A
négernek eljárhatott a szája; a néger, merő hálából vagy boldogtalanságból,
képes volt jártatni a száját. Néhány korsó rozswhisky az Illinois állambeli
Cairo bordélyában, ahol a rabszolgának született kurafi elverné az
ezüstpénzt, amit semmi kedvük sem volt a kezébe adni, és máris kitudódna
a titkuk. Ezekben az években egy rabszolgaság-ellenes párt izgatott
Északon, veszedelmes őrültek csoportja, akik tagadták a tulajdonjogot, a
négerek felszabadításáról prédikáltak, és szökésre bujtogatták őket. Morell
nem vállalt közösséget ezekkel az anarchistákkal. Nem volt jenki, déli fehér
ember volt, fehérek gyermeke és unokája, s azt remélte, visszavonul majd