Előszó
Ezek az írások ugyan kevésbé ügyetlenek, mint az előző kötet darabjai, de
nem különböznek tőlük. Kettőt – A halál és az iránytűt és a Funes, az
emlékezőt – talán kiemelhetünk. A második az álmatlanság hosszú
metaforája. Az első a német és skandináv nevek ellenére egy álombéli
Buenos Airesben játszódik: a kacskaringós rue de Toulon a Paseo de Julio;
a Triste-le-Roy az a szálloda, ahol Herbert Ashe megkapta, de talán nem
olvasta egy képzeletbeli enciklopédia tizenegyedik kötetét. Amikor
elkészültem ezzel a történettel, eszembe jutott, hogy érdemes volna
kiterjeszteni a benne lévő időt és teret: a bosszú örökölhető lehetne; az időt
mérhetnénk években, talán századokban; a Név első betűje Izlandon
hangozhatna el; a második Mexikóban; a harmadik Hindusztánban.
Hozzátegyem még, hogy a haszidok közt voltak szentek, és hogy a Nevet
alkotó négy betű megtalálásához szükséges négy emberáldozat csupán
fantázia, amit az elbeszélés formája kívánt meg?
Utóirat, 1956
Három elbeszélést tettem még a kötethez: Dél, A Főnix szekta, A vég. Egy
szereplő, Recabarren kivételével – mozdulatlansága és passzivitása
kontrasztként szolgál – semmit vagy szinte semmit sem én találtam ki a
harmadik írás rövid történetében; minden benne foglaltatik már egy híres