A kard íve
Rettentő sebhely szelte át az arcát: a hamuszínű, szinte tökéletes rajzú heg a
halántékától az arccsontjáig ívelt. A valódi neve nem is érdekes,
Tacuarembóban mindenki úgy nevezte, az Angol La Coloradából. Az ottani
földek tulajdonosa, Cardoso nem akarta eladni a birtokait; azt beszélik,
hogy az Angol ekkor váratlan eszközt talált a meggyőzésére: elmesélte neki
a sebhely történetét. Az Angol a határvidékről jött, Rio Grande do Sur
mellől; volt, aki azt állította, hogy Brazíliában csempészéssel foglalkozott.
A földek mocsarasak, az itatók zavarosak voltak; az Angol együtt robotolt a
napszámosaival, hogy használhatóvá tegyék őket. Úgy mondják,
kegyetlenül szigorúan bánt az emberekkel, de az igazságosságra mindig
kínosan ügyelt. Azt is mondják, hogy iszákos volt: évente egyszer-kétszer
bezárkózott az emeleti szobába, és néhány nap múlva úgy került elő, mint
aki a csatatérről jön, vagy az imént kelt fel a betegágyból: sápadtan,
reszketegen és nyugtalanul, de csorbítatlan tekintéllyel. Jól emlékszem
jéghideg szemére, erős, szikár alakjára, ősz bajuszára. Nemigen társalgott
senkivel; igaz, hogy erősen tört, brazilos hangzású spanyolt beszélt. Néhány
üzleti levelet meg egypár újságot kivéve postát sem kapott soha.
Amikor a legutóbb az ország északi részén jártam, a Caraguatá-patak
áradása miatt kénytelen voltam egy éjszakára megszállni a La Coloradában.
Hamarosan olyan érzésem támadt, hogy nemkívánatos vendég vagyok;
megpróbáltam megnyerni az Angol jóindulatát, és e célból a legkevésbé
támadható szenvedélyhez, a hazaszeretethez folyamodtam. Azt mondtam