Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

Isten Neve, JHVH – négy betűből áll; a bohócok és a festőműhely ábrái
négy esetet sugallnak. Aláhúztam bizonyos részt Leusden könyvében; ez a
rész arról tudósít, hogy a zsidók napnyugtától napnyugtáig számították a
napot; ebből a részből arra lehet következtetni, hogy a halálesetek minden
hónap negyedikén történtek. Én küldtem az egyenlő oldalú háromszöget
Treviranusnak. Sejtettem, hogy maga hozzáteszi majd a hiányzó pontot. Azt
a pontot, amely tökéletes rombuszt ad, azt a pontot, amely kijelöli a helyet,
ahol pontos halál várja. Mindent kigondoltam, Erik Lönnrot, hogy
idecsaljam magát Triste-le-Roy magányába.
Lönnrot kerülte Scharlach tekintetét. A homályos sárga, piros és zöld
rombuszokra osztott fákat és eget nézte. Kissé fázott, és valami
személytelen, szinte névtelen szomorúságot érzett. Már éjszaka volt; a
porlepte kertből egy madár hiábavaló rikoltása hangzott fel. Lönnrot
utoljára vette fontolóra a szimmetrikus és időszakos halálesetek
problémáját.



  • A maga labirintusában fölösleges módon három vonal van – szólalt
    meg végül. – Tudok egy görög labirintusról, amely egyetlen egyenes vonal.
    Ebbe a vonalba annyi filozófus pusztult bele, hogy belepusztulhat egy
    detektív is. Scharlach, ha egy más megtestesülésben üldözőbe vesz majd,
    játsszon meg (vagy kövessen el) egy gyilkosságot A pontban, aztán egy
    másodikat B-ben, nyolc kilométerre A-tól, aztán egy harmadik gyilkosságot
    C-ben, négy kilométerre A-tól és B-től, félúton közöttük. Várjon rám azután
    D pontban, két kilométerre A-tól és C-től, megintcsak félúton. Öljön meg
    D-ben, ahogy most öl meg Triste-le-Roy-ban.

  • A következő alkalomra, amikor megölöm – felelte Scharlach –,
    megígérem magának ezt a labirintust, amely egyetlen egyenes vonalból áll,
    és láthatatlan, végeérhetetlen.

Free download pdf