Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

judaizáló, aláírása ott díszelgett egy Anschluss ellen tiltakozó ív alján.
1928-ban lefordította a Széfer Jeciráhot a Hermann Barsdorff kiadó részére;
a kiadó ömlengve emlegette a fordító hírnevét könyvjegyzékében; ezt a
könyvjegyzéket lapozgatta Julius Rothe, az egyik főnök, aki a kezében
tartotta Hladík sorsát. Nincs ember, aki a saját szakterületén kívül ne lenne
hiszékeny; két-három gót betűs jelző elég volt Julius Rothénak, hogy
meggyőződjék Hladík kiválóságáról, és elrendelje, hogy ítéljék halálra,
pour encourager les autres. Március 29-én reggel kilencre tűzték ki a
kivégzést. Ezt a haladékot (melynek jelentőségét később majd meglátja az
olvasó) annak köszönhette, hogy az adminisztráció személytelenül és
megfontoltan akart működni, mint a növények és az égitestek.
Hladík első érzése a puszta rémület volt. Arra gondolt, hogy az
akasztástól, a pallostól, a lefejezéstől nem ijedt volna meg, de az
agyonlövetés gondolatát elviselhetetlennek érezte. Hiába mondta magának,
hogy a halál puszta és általános ténye a félelmetes, nem pedig konkrét
körülményei. Fáradhatatlanul újra és újra végiggondolt mindent, képtelen
módon igyekezett kimeríteni az összes változatot. Számtalanszor maga elé
képzelte a dolgot az álmatlan hajnaltól kezdve a titokzatos lövésig. Mielőtt
a Julius Rothe által kitűzött nap felvirradt, ő már száz meg száz halált halt
olyan udvarokon, amelyeknek alakja és szögei kimerítették a geometria
minden lehetőségét, s olyan katonák sortüzétől, akiknek száma minduntalan
változott, s akik néha távolról, máskor egészen közelről végezték ki. Igazi
félelemmel (és talán igazi bátorsággal) nézett szembe ezekkel a képzeletbeli
kivégzésekkel; minden jelenet csak néhány másodpercig tartott; mikor a kör
bezárult, Jaromír újra visszatért halálának reszkető előestéjére. Aztán meg
azt gondolta, hogy a valóság nem szokott egybeesni az elképzelésekkel;
perverz logikával arra következtetett, hogy ha egy részletet előre elgondol,