Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

azzal megakadályozza bekövetkezését. Ehhez a gyatra mágiához híven
borzalmas jeleneteket talált ki, hogy be ne következzenek; a végén persze
elfogta a félelem, hogy elképzelései próféciák. Éjszaka nyomorúságában
megpróbált valahogyan megkapaszkodni a múlékony időben. Tudta, hogy
29-e hajnala felé rohan az idő; hangos szóval így érvelt: Ma 22-e van, míg
ez az éjszaka (és még hat másik) tart, sérthetetlen, halhatatlan vagyok. Arra
gondolt, hogy az átaludt éjszakák mély és sötét kutak, amelyekben
elmerülhet. Néha türelmetlenül vágyódott már a végső lövésre, mely jól
vagy rosszul megmentené a haszontalan képzelődés feladatától. 28-án,
amikor ablakának magas rácsain már az utolsó naplemente fénye csillogott,
drámájának, Az ellenségeknek felmerülő képe elvonta e borzalmas
képzelgéstől.
Hladík túl volt a negyvenedik évén. Életét néhány barátján és sok
megrögzött szokásán kívül az irodalom problematikus gyakorlása töltötte
ki. Mint minden író, műveikkel mérte a többiek erényeit, és azt kívánta,
hogy mások azzal mérjék őt, amit megsejtett vagy elgondolt. Minden
könyve mély megbánással töltötte el, amint kiadta. Boehme, Abenesra és
Fludd műveiről írt tanulmányain lényegében csak a szorgos igyekezet volt
látható, Széfer Jeciráh-fordításában pedig csak a felületesség, fáradtság, a
vak találgatás. Valamivel sikerültebbnek érezte Az örökkévalóság
védelmében című művét; az első kötetben felsorolta a különböző
örökkévalóságokat, amelyeket az emberek elgondoltak, Parmenidész
mozdulatlan létezésétől kezdve Hinton módosítható múltjáig; a második
kötetben tagadta (Francis Bradley-vel), hogy a világ összes tényei
időrendbe állnak össze. Állította, hogy az ember lehetséges tapasztalatainak
száma nem végtelen, és egyetlen „ismétlődés” elég annak bizonyítására,
hogy az idő csalás... Sajnos, nem kevésbé csalókák azok az érvek,