Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

amelyekkel ezt a csalást bizonyítja; Hladík megvető kétellyel szokott
végigfutni rajtuk. Néhány expresszionista verset is írt; a legnagyobb
zavarba jött, amikor felvették őket egy 1924-es antológiába, és azóta
minden későbbi antológia örökölte őket. Ettől a kétes és gyatra múlttól
akart Hladík megszabadulni Az ellenségek című verses drámájával. (Hladík
rajongott a versért, mert a vers megakadályozza a nézőket abban, hogy
megfeledkezzenek az irrealitásról, amely a művészet előfeltétele.)
A dráma megőrizte a hely-idő-cselekmény egységét. A Hradzsinban
játszódott, Roemerstadt báró könyvtárában, a 19. század valamelyik utolsó
délutánján. Az első felvonás első jelenetében Roemerstadtot egy ismeretlen
látogatja meg. (Az óra hetet üt, a nap utolsó tüzes sugara megragyogtatja az
ablak üvegét, a szellő szenvedélyes és felismerhetőn magyar muzsikát hoz.)
A látogatót mások is követik; Roemerstadt nem ismeri őket, de az a
kényelmetlen érzése támad, hogy már látta őket valahol, talán álmában.
Mind hízelegnek neki, de nyilvánvaló, eleinte csak a közönség előtt (később
a báró előtt is), hogy mind titkos ellenségei, akik az ő elvesztésére
szövetkeztek. Roemerstadtnak sikerül kivédenie vagy meghiúsítania
bonyolult intrikáikat. A párbeszédek során célzás hangzik el a
menyasszonyáról, Julia von Weidenauról és egy bizonyos Jaroslav
Kubínról, aki őt valamikor szerelmével üldözte. Kubín megőrült, és most
azt képzeli magáról, hogy ő Roemerstadt... Egyre nő a veszély, és
Roemerstadt a második felvonás végén kénytelen megölni az egyik
összeesküvőt. Kezdődik a harmadik felvonás, az utolsó. A dolog egyre
zavarosabb: visszatérnek olyan szereplők, akikről már azt hittük, hogy
kiléptek a cselekményből, egy pillanatra az az ember is visszatér, akit
Roemerstadt megölt. Valaki megjegyzi, hogy még nem esteledett be: az óra
hetet üt, a magas ablakon át nyugat felől beragyog a nap, a szellő