Isten számára, akinek irodalmi ízlését kevéssé ismerte. Aprólékosan,
mozdulatlanul, titokban a maga láthatatlan és hatalmas labirintusát építette
az időben. A harmadik felvonást kétszer átírta. Kihúzott egy nagyon is
nyilvánvaló szimbólumot, a harangszó ismétlődését, a zenét. Semmi sem
zavarta. Kihagyott, rövidített, bővített; néha visszatért az első változathoz.
Kezdte megszeretni az udvart, a laktanyát. Az egyik vele szemben álló
katona arca arra késztette, hogy módosítsa elképzelését Roemerstadt
jelleméről. Rájött, hogy azok a vad kakofóniák, amelyek annyira
megijesztették Flaubert-t, pusztán vizuális babonák, a leírt szó gyengeségei
és hibái, nem pedig a kimondott szóé... Befejezte drámáját, már csak
egyetlen jelzőt kellett találnia. Ezt is megtalálta; a vízcsepp legördült az
arcán. Őrült sikoltás tört ki belőle, megmozdította az arcát, s a négyszeres
lövés leterítette.
Jaromír Hladík március 29-én halt meg, reggel kilenc óra két perckor.
1943Boglár Lajos fordítása