Ha azt állítjuk, hogy ember volt, és vétkezni képtelen, ellentmondásba
keveredünk; az impeccabilitas és a humanitas fogalma nem egyeztethető
össze. Kemnitz elismeri, hogy a Megváltó fáradtságot, nyugtalanságot,
éhséget és szomjúságot érezhetett, fázhatott; akkor azt is elismerhetjük,
hogy vétkezhetett, eltévelyedhetett. „Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte,
és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és
néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált és az emberektől
elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!” (Iz 53,2-3.) Ez a
híres textus sokak szerint jövendölés a megfeszítettről, halála órájáról;
mások (például Hans Lassen Martensen) szerint a közmegegyezés által
Jézusnak tulajdonított szépség cáfolata; Runeberg szerint pedig pontos
prófécia – nem egy pillanatra, hanem az időben és örökkévalóságban
elkövetkező egész szörnyű jövőre vonatkozón – a testté lett Igéről. Isten
hús-vér ember lett, de ember az aljasságig, a megvetésig és a mélységekig.
Hogy megváltson bennünket, a történelem kusza hálóját szövő sorsok
akármelyikét választhatta volna. Lehetett volna Nagy Sándor vagy
Püthagorasz, Rurik vagy Jézus; de a legalantasabb sorsot választotta: Júdás
lett.
Hiába látott napvilágot ez a felfedezés Stockholm és Lund
könyvesboltjaiban. A hitetlenek a priori ízetlen és mesterkélt teológiai
játéknak tartották; a teológusok még csak figyelemre se méltatták.
Runeberg úgy érezte, hogy ez az egyetemes közöny csodálatosképpen
igazolja a felfogását. Isten rendelte el ezt a közönyt; Isten nem akarta, hogy
fény derüljön szörnyű titkára a földön. Runeberg megértette: még nem
érkezett el az idő. Úgy érezte, ősi isteni átkok tornyosulnak fölé. Eszébe
jutott Illés és Mózes, akik elfedték arcukat a hegyen, hogy ne lássák Istent;
Ézsaiás, aki megrémült, amikor szemeit Őrá emelte, kinek dicsősége betölti
blacktrush
(BlackTrush)
#1