Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

drága vércsepp lassú növekedését. „Ismét halandó vagyok – ismételgettem
–, megint hasonló vagyok minden emberhez.” Azon az éjszakán hajnalig
aludtam.
...Egy esztendő múltán átolvastam ezeket a lapokat. Úgy érzem, hogy
hűek az igazsághoz, de az első fejezetekben – s a többinek is néhány
bekezdésében – mintha valami hamisságot vélnék felfedezni. Ennek talán
az az oka, hogy beiktattam a körülményekhez illő ötleteket, mely eljárást a
költőktől tanultam, s mely mindent megfertőz hamissággal, minthogy ezek
az ötletek bőséggel szerepelhetnek a tettekben, de nem az
emlékezetünkben... Mégis azt hiszem, felfedeztem egy bensőséges
értelmet. Leírom, nem bánom, ha fantasztának tartanak is.
A történet, melyet elmeséltem, valószínűtlennek tűnik, mert két
különböző ember esete keveredik benne. Az első fejezetben a lovas meg
akarja tudni annak a folyónak a nevét, mely Théba falait mossa; Flaminius
Rufus, aki korábban a városnak a Hekatompülosz jelzőt adta, azt mondja,
hogy az Aigüptosz az a folyó; egyik kifejezés sem őhozzá illik, hanem
Homéroszhoz, aki az Iliászban határozottan Théba Hekatompüloszt említ,
és az Odüsszeiában Próteusz és Odüsszeusz szájával következetesen
Aigüptoszt mondat Nílus helyett. A második fejezetben a római, amikor a
halhatatlanság vizét issza, görög szavakat mormol; ezek homéroszi szavak,
és fellelhetők a hajók nevezetes felsorolása végén. Azután a szédületes
palotában beszél a „rosszallásról”, mely „csaknem lelkifurdalás”; ezek a
szavak Homéroszra vallanak, aki ezt a szörnyűséget kitervelte. Az ilyen
anomáliák nyugtalanítottak; mások, az esztétikai természetűek, lehetővé
tették az igazság feltárását. Az utolsó fejezet foglalja magába őket; ott van
megírva, hogy harcoltam Stamford Bridge-nél, hogy Bulaqban átírtam a
Tengerjáró Szindbád utazásait, és előfizettem Aberdeenben Pope angol