A Csing özvegy
A kalóznők szó egy kissé zavaró emléket idézhet fel: egy már színét vesztett
zarzuela juthat eszünkbe, mely azt a hamis illúziót keltette bennünk, hogy a
kalóznők papírmasé tengereken hajózó szobalányok, akik a díszlethez
tartoznak. Kalóznők azonban léteztek a valóságban: ismerték a
tengerhajózás minden csínját-bínját, tudtak parancsolni a brutális
legénységnek, tudták, hogyan kell üldözőbe venni és kifosztani egy
tengerjáró hajót. Ilyen volt Mary Read, aki egy alkalommal kijelentette,
hogy a kalózmesterség nem való akárkinek, s aki ezt űzi, ember legyen a
talpán, akárcsak ő maga. Pályafutása ízléstelen kezdetén, midőn még nem
volt kalózkapitány, egyik szeretőjébe belekötött a fedélzet bajkeverője.
Mary párharcra hívta, s régi karibi szokás szerint küzdött meg vele: bal
kézben a széles szájú és bizonytalan pisztoly, jobbjában a hűséges szablya.
A pisztoly elvétette, ám a kard jól viselte magát... 1721 tájékán Mary Read
kockázatos pályafutását derékba törte egy spanyol akasztás Santiago de la
Vegában, Jamaicában.
Ugyanezeken a vizeken kalózkodott Anne Bonney is: pompás ír
asszony, dús keblekkel, lángvörös hajjal, aki nemegyszer tette kockára testi
épségét csáklyázás közben. Sorstársa volt Mary Readnek a
fegyverforgatásban, végül az akasztásban. Hasonlóképpen végezte
szeretője, John Rackam kapitány is. Anne megvetően vetette oda neki –
rideg változata ez annak a szemrehányásnak, amit Aixa tett Boabdilnak:
„Ha embermód verekedtél volna, nem végeznéd úgy, mint egy kutya.”