Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Aurelianus tömören ismertette a képmutató eretnekséget a genuai és
aquileiai titkos tanácskozások alapján. Már megírt néhány szakaszt, de
amikor ahhoz a szörnyű tételhez ért, hogy nincs két egyforma pillanat,
megakadt a tolla. Nem találta a kellő kifejezést; az új tan buzdító szavai
(„Látni akarod, amit emberi szem nem látott? Nézd a holdat. Hallani
akarod, amit fül nem hallott? Hallgasd a madárdalt. Tapintani akarod, amit
kéz nem tapintott? Tapintsd a földet. Bizony mondom, hogy Isten most is
teremti a világot.”) túlontúl dagályosak és költőiek voltak, semhogy csak
úgy lemásolja őket. Hirtelen egy húszszavas mondat jutott az eszébe.
Elégedetten leírta, de rögtön gyanút is fogott, hogy ez nem az ő mondata.
Másnap rájött, hogy sok évvel azelőtt olvasta az Adversus annularesben,
amit Pannóniai János írt. Kikereste az idézetet; ott volt. Gyötörte a kétség.
Ha megváltoztatja vagy kihagyja azokat a szavakat, gyengítené az érvelést;
ha meghagyja őket, plagizálna valakit, akit gyűlöl, de ha megjelöli a forrást,
akkor feljelenti a szerzőt. Isteni segítségért fohászkodott. Már másodszor
alkonyodott rá, amikor az őrangyala egy közbenső megoldást sugallt neki.
Aurelianus meghagyta azt a húsz szót, de ezt a bevezetőt írta elébük: „Amit
most ugatnak az eretnekek, hogy megzavarják a hitet, az nem más, mint
amit egy igen tudós férfiú mondott ebben az évszázadban, inkább
könnyelműen, mint vétkesen.” Ezután bekövetkezett az, amitől félt, amit
várt, az elkerülhetetlen. Aurelianusnak meg kellett neveznie azt a férfiút;
Pannóniai Jánost eretnek nézetek hirdetésével vádolták.
Négy hónap múlva egy aventinusi kovács, akit megtévesztettek a
képmutatók, egy nagy vasgömböt szerelt a kisfia vállára nehezéknek, hogy
a gyerek égi mása röpülhessen. A gyerek meghalt; a bűntett keltette
borzadály jogos szigorra indította János bíráit. János nem akarta
visszavonni, amit írt; megismételte, hogy ha megtagadja a tételét, akkor ő is