Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

síkság formálta, de hát volt sok hozzá hasonló gaucsó, aki a Paraná
őserdővel borított partjain meg a keleti hegyek közt született és halt meg.
Egyhangúan barbár világban élt, ez igaz. Úgy halt meg 1874-ben, fekete
himlőben, hogy sosem látott még hegyet, se gázlámpát, se malmot. Várost
sem. 1849-ben felhajtott társaival Buenos Airesbe egy csorda jószágot
Franciso Xavier Acevedo birtokáról; a hajcsárok bementek a városba, hogy
kiürítsék az erszényeket; Cruz ellenben bizalmatlan volt, ki sem mozdult a
karámok szomszédságában lévő fogadóból. Ott maradt hosszú napokon át,
nem beszélt, a földön aludt, itta a mateteát, hajnalban kelt, a litániakor
pedig aludni ment. Megértette (szavakon túli, sőt értelmen túli megértés
volt az), hogy a városnak hozzá semmi köze. Az egyik napszámos részegen
kigúnyolta. Cruz nem replikázott, de az esténként a visszaúton folytatta a
tűz mellett a gúnyolódást, és Cruz (ki korábban nem adta jelét haragnak,
még csak bosszúságnak sem) ekkor egyetlen szúrással ledöfte. Szöknie
kellett, egy mocsárban húzta meg magát; néhány éjszakára rá egy csája
rikoltásából megértette, hogy bekerítette a rendőrség. Kipróbálta egy
bokron a kését; levette a sarkantyúját, hogy ne zavarja, ha a földön kell
küzdenie. Megadás helyett a harcot választotta. Sebet kapott az alkarján, a
vállán, a bal kezén; ő meg súlyosan megsebezte a csapat legvadabb
embereit; amikor már csorgott a vér az ujjai között, még szilajabban
küzdött; hajnaltájt, amikor már szédelgett a vérveszteségtől, lefegyverezték.
A hadsereg akkoriban büntető szerepet is játszott: Cruzt az északi határra
küldték egy kis erődbe. Közkatonaként vett részt a polgárháborúkban; hol a
szülőföldje mellett, hol ellene harcolt. 1856. január 23-án a Lagunas de
Cardosónál harmincadmagával, Eusebio Laprida törzsőrmester vezetésével
megvívott kétszáz indiánnal. A csatában egy lándzsa ütött rajta sebet.