az az ismeretlen férfi is, aki Cruzt nemzette, és aki elpusztult egy árokban,
miután széthasította a koponyáját egy szablya, amely már megjárta a perui
és brazíliai csatákat is. Cruz akkorra már elfelejtette a hely nevét; de enyhe,
érthetetlen nyugtalansággal ott felismerte... A bűnöző az üldözők
szorításában, lovával ide-oda kanyarogva végtelen labirintust írt le; a
katonák július 12-én éjszaka mégis bekerítették. Bevette magát egy
nádasba. Szinte áthatolhatatlan volt a sötétség; Cruz óvatosan, gyalog
közelített az embereivel a rezgő bozót felé, amelynek mélyén figyelt vagy
aludt a bujdosó. Rikoltott egy csája: Tadeo Isidoro Cruz úgy érezte, hogy
egyszer már átélte azt a pillanatot. A bűnöző előbújt a rejtekéből, hogy
megvív velük. Cruz elkapta az ábrázatát: félelmetes volt; bozontos üstöke
és szürke szakálla szinte elborította az arcát. Nyilvánvaló okból most nem
írhatom le az összecsapást. Csak felidézem, hogy a katonaszökevény
Cruznak több emberét is súlyosan megsebesítette, illetve megölte.
Miközben Cruz ott csatázott a sötétben (miközben a teste ott csatázott a
sötétben), lassacskán megértette. Megértette, hogy egyik sors sem jobb,
mint a másik, mert minden embernek azt kell tiszteletben tartania, amit a
lelkében hordoz. Megértette, hogy már zavarja a paroli meg az egyenruha.
Megértette, hogy a lelke mélyén ő farkas, s nem falkába verődő kutya;
megértette, hogy ő az a másik. Hajnalodott a végtelen síkságon; Cruz a
földhöz vágta a katonasapkáját, elharsogta, hogy nem hajlandó elkövetni
egy hős legyilkolásának a bűnét, és a katonaszökevény Martín Fierro
oldalára állva harcba szállt a katonák ellen.
Scholz László fordítása