Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Ez a többszörös álca (mely fáradságos, mint egy maszkajáték, amelyben
soha nem tudni, melyik az arc, melyik az álarc) kitörölte a valódi nevet – ha
ilyen egyáltalán létezett. Annyi bizonyos, hogy a brooklyni Williamsburg
anyakönyvében Edward Ostermann néven szerepel, melyet később
Eastmanre változtatott. Különös: ez a zabolátlan gonosztevő zsidó volt. Egy
úgynevezett kóser vendéglő tulajdonosának a fia, ahol rabbiszakállú férfiak
kockázat nélkül vehetik magukhoz az előírás szerint lenyakazott borjúk
kivéreztetett és háromszorosan megtisztított húsát. Tizenkilenc évesen,
1892 táján apja támogatásával madárkereskedést nyitott. Szenvedélyévé lett
az állatok életének tanulmányozása: kifigyelni apró döntéseiket és
kifürkészhetetlen ártatlanságukat – s ez a szenvedélye élete végéig
megmaradt. Később, pályája csúcsán, amikor megvetően utasította vissza a
Tammany Klub szeplős szahemjeinek szivarjait, vagy amikor a legjobb
bordélyokat látogatta az első automobilok egyikén, ami úgy festett, mint
egy gondola törvénytelen gyermeke, nyitott egy másik, álüzletet, száz
különleges cicával és négyszáznál több galambbal, amikből nem
vásárolhatott akárki. Egyenként ismerte és szerette őket; macskákkal járta
végig a körzetét, a legszerencsésebb a karján, a többi buzgón a nyomában.
Megviselt, termetes ember volt. Nyaka rövid, mint egy bikáé, mellkasa
bevehetetlen, karja hosszú, verekedésre termett, orra törött, arca legendásan
forradásos, mégis jelentéktelenebb, mint a teste, lába görbe, mint egy lovasé
vagy tengerészé. Ruházatából elmaradhatott az ing vagy a zakó, de
küklopszfején mindig ott gubbasztott egy keskeny karimájú kis cilinder. A
férfiak őrzik emlékét. A mozifilmek pisztolyhőseit őróla mintázzák, nem a
plöttyedt, se férfi, se nő Al Caponéról. Wolheimről azt mondják, azért
kapott szerepet Hollywoodban, mert hasonlított a bálványozott Monk