A betolakodó
Sajnállak, testvérem,
Jonathán, kedves valál nékem nagyon,
hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt
az asszonyok szerelménél.
Sámuel II. könyve, I. 26.Mondják (pedig valószínűtlen), hogy Eduardo, a legifjabb Nelson beszélte
el a történetet Cristiánnak, az idősebbiknek virrasztóján, aki természetes
halállal halt meg ezernyolcszázkilencven-egynéhányban, a moróni
kerületben. Annyi bizonyos, hogy hallotta valaki valakitől azon a
teázgatással agyonütött, hosszú éjszakán, s elmondta Santiago Dabovénak,
én tőle tudom. Évek múlva megint elmesélték nekem Turderában, ahol
történt. A második változat, a némileg terjengősebb, egészében
megerősítette Santiago szavait, eltekintve némi alkalomszerű változtatástól
és eltéréstől. Leírom most, mert, ha nem csalódom, a régi külvárosiak
jellemének apró és tragikus tükre ez az eset. Becsülettel megteszem, de már
előre látom, hogy engedek majd az írói kísértésnek, s valami részletet
hangsúlyozok vagy hozzáteszek.
Turderában Nilsenéknek hívták őket. A plébános azt mondta nekem,
hogy elődje nem minden meglepetés nélkül pillantott meg ezeknek az
embereknek a házában egy fekete fedelű és gót betűs, kopott Bibliát; az
utolsó oldalakon kézzel írott neveket és dátumokat látott. Az egyetlen
könyv volt a házban. A Nilsenek hányatott krónikája, mely elveszett, ahogy