Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

minden elvész. A nagy ház, ez sem létezik már, vakolatlan téglából épült; a
kapubejáróból egy színes csempés meg egy földes udvar látszott. Amúgy
kevesen jártak ott; a Nilsenek óvták a magányukat. A bútorozatlan
szobákban priccseken háltak; fényűzésük a ló volt, a szerszám, a kurta kés,
a szombatok zajos kivagyisága meg az italos kötekedés. Tudom, hogy
magas termetűek voltak, az üstökük vöröses. Dánia vagy Írország vére
(egyikről sem hallottak még soha) csörgedezett a két kreol ereiben. A
reszkető környék Vörösképűnek ismerte őket; nem lehetetlen, hogy vér
tapadt a kezükhöz. Vállvetve szálltak szembe egyszer a rendőrséggel is.
Mondják, a kisebbik vitába keveredett Juan Iberrával, s nem ő húzta a
rövidebbet, ami pedig, a hozzáértők szerint, nem csekélység. Voltak azok
hajtók, mészárosok, kupecek, sőt még sipisták is. Híresen zsugoriak voltak,
hacsak az ital meg a játék nagylelkűvé nem tette őket. Rokonságukról mit
se tudni, még azt se, honnan jöttek. Egy szekerük meg egy ökörfogatuk
volt.
Testi felépítésben ugyancsak elütöttek azoktól a nagylegényektől, akik
miatt útonállónak tartották a Costa Brava lakosságát. Ez meg mindaz, amit
nem tudunk, segíthet megérteni, hogy miért tartottak össze annyira. Ha az
egyikkel összeveszett, egyszerre mindjárt két ellensége is lett az embernek.
Élveteg fajta volt a Nilsen, de szerelmi históriájuk addig csak a kapu
alatt vagy a rosszházban akadt. No, hát nem is maradt szó nélkül, mikor
Cristián a házába vette Juliana Burgost. Való igaz, nyert vele egy cselédet,
hanem az is bizonyos, hogy elhalmozta rémséges bazárholmikkal, amikkel
a lány aztán a mulatságokon hivalkodott. A bérkaszárnya szegényes
ünnepein, ahol tiltva voltak a tangó quebrada és corte figurái, és ahol még
mindig világosban táncoltak. Juliana bőre barna volt, a szeme
mandulavágású; elég volt, ha valaki ránézett, a lány már mosolygott is. A