szerelemtől hajtva kiosont a ház déli kapuján, az éjszaka kellős közepén
nekivágott a városnak, ment, ment, míg rá nem talált a házra, aztán a nagy,
csontos kezével belédöfte a tőrt. A tőr Muraña volt, a halott volt, akit ő
továbbra is imádott.
Sohasem fogom megtudni, bevallotta-e anyámnak. Nem sokkal azelőtt
halt meg, hogy kilakoltattak bennünket a házból.”
Itt hagyta abba Trápani, akit aztán sose láttam többé. Az asszony, aki
egyedül marad, és aki összetéveszti az emberét, az ő tigrisét a kegyetlen
tárggyal, tetteinek fegyverével, amit az ráhagyott – a történetben valamiféle
jelképet, illetve nem is egy jelképet látok. Juan Muraña, gyermekkorom
utcáinak Juan Murañája olyan ember volt, aki tudta, amit a férfiak tudnak,
aki megismerte a halál ízét, és akiből aztán kés lett; most pedig egy kés
emléke, holnap meg már a feledés, a teljes feledés árnyalakja.
Székács Vera fordítása