vezeklésre és a böjtre. Rabszolgák, kéregetők, lókupecek, tevetolvajok és
mészárosok voltak. Méltóságteljesen ültek a földön, és a jelet lesték a Merv
felé vezető út egyik karavánszállásának kapujából. A naplementét nézték, s
a naplemente színe olyan volt, mint a homoké.
A szédítő sivatag mélyéből (amelynek napja okozza a lázat, amint
holdja okozza a görcsöt) három rendkívül magasnak tetsző alakot láttak
arrafelé jönni. Emberi alakok voltak, de a középső bikafejű. Amikor
közelebb kerültek, látták, hogy álarcot visel, s a másik kettő vak.
Valaki (mint Az Ezeregyéjszaka meséiben) e csoda okát tudakolta.
„Vakok – közölte az álarcos ember –, mert látták az arcomat.”
A leopárd
Az Abbászidák krónikása előadja, hogy a sivatagi ember (akinek hangja
szokatlanul lágy volt, vagy annak tűnt, olyannyira különbözött álarcának
durvaságától) azt mondta, lám, ők egyhavi bűnbánat jelét lesik, ő azonban
jobb jelet hirdet: egész életre szóló bűnbánatét és átkozott halálét.
Elmondta, hogy ő Hákim, Oszmán fia, és hogy a Kivándorlás 146.
esztendejében egy férfi hatolt be a házába, tisztálkodott és imádkozott, majd
szablyával levágta a fejét, és felvitte az égbe. A férfi (Gábriel angyal)
jobbjában ott volt az ő feje az Úr előtt, aki prófétálással bízta meg, és oly
régi szavakra tanította, hogy megperzselődik a száj, amely kimondja őket,
és dicsőséges ragyogással ruházta fel, amelyet halandó szem nem viselhet
el. Ez volt az Álarcos magyarázata. Amikor majd a földön minden ember az
új törvényt követi, feltárul előttük az Arc, és veszély nélkül imádhatják –