Az ember, mire betölti századik életévét, képes rá, hogy lemondjon a
szerelemről és a barátságról. Nem fenyegeti semmi vész, nem fenyegeti a
váratlan halál. Művészetekkel foglalkozik, filozófiával, matematikával,
vagy csak magában sakkozik. Amikor úgy akarja, megöli magát. Ura az
életének s a halálának is.
Ez valami idézet? – kérdeztem.
Biztosan. Már csak idézetek maradtak. A nyelv idézetek rendszere.
És az én korom nagy kalandja, az űrutazás? – kérdezem.
Már évszázadokkal ezelőtt felhagytunk az efféle helyzetváltoztatással,
bár kétségkívül csodálatos dolog volt. Az itt és mosttól úgysem
menekülhetünk.
Mosolyogva tette hozzá:
Különben is minden utazás űrutazás, mert űr vesz körül bennünket.
Az egyik planétáról a másikra utazni éppen olyan, mint átmenni egyik
tanyáról a másikra. Amikor belépett ebbe a szobába, akkor maga is
űrutazást tett.
Igaz – válaszoltam. – De kémiai anyagokról és állatkerti élőlényekről
is beszéltek.
Az ember ekkor hátat fordított nekem, és kinézett az ablakon. Kinn
fehér volt a síkság, szállingózott a hó, sütött a hold.
Összeszedtem a bátorságomat és megkérdeztem:
Múzeumok meg könyvtárak vannak még?
Nincsenek. El akarjuk felejteni a múltat, csak az elégiákban
emlékezünk meg róla. Nem ünneplünk meg semmit, nincsenek évfordulók,
nem nézegetjük halott emberek képmásait. Mindenki saját maga kell hogy
megteremtse azt a tudományt és azt a művészetet, amelyre szüksége van.
