Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Mint ismeretes, az amerikai egyetemeken rendszeresen tartanak germanista
kongresszusokat. Doktor Winthrop a legutóbbi kongresszuson vett részt,
East Lansingben. A tanszékvezető a kutatóévek előkészületeivel volt
elfoglalva, ezért Winthropot kérte meg, hogy gondoskodjék valakiről, aki a
következő ülésen Wisconsinban képviseli az egyetemüket. Csak két jelölt
jöhetett számításba: Herbert Locke vagy Erik Einarsson.
Winthrop, akárcsak Carlyle, szakított ősei puritán hitével, de megőrizte
etikai érzékét. Nem tagadta meg a javaslattételt; tisztában volt a
kötelességével. Herbert Locke már 1954-ben készségesen segítséget
nyújtott neki a Beowulf-ének egy jegyzetes kiadásában, amelyet Klaeber
kiadása helyett használnak azóta bizonyos tanintézetekben; most egy igen
hasznos germanisztikai művön dolgozik, egy angolszász szótáron, amely
majd megkíméli az olvasókat az etimológiai szótárak gyakran hasztalan
forgatásától. Einarsson sokkal fiatalabb; izgágasága miatt általános
ellenszenv veszi körül, és maga Winthrop is osztozik ebben az
ellenszenvben. A Finnsburh kritikai kiadása nagymértékben hozzájárult a
hírnevéhez. Ügyesen vitázik; jobban megállná a helyét a Kongresszuson,
mint a zárkózott és hallgatag Locke. Hát főtt is a feje Winthropnak, amikor
megtörtént az a dolog.
Megjelent a Yale-en egy terjedelmes cikk, amely az angolszász nyelv és
irodalom egyetemi oktatásával foglalkozott. Az utolsó lap alján ez a két
ékesszóló betű volt olvasható: E. E., és hogy semmi kétség se maradjon, alá
volt írva: Texas. Az idegenek gondos angolságával fogalmazott cikk a
legcsekélyebb udvariatlanságra se ragadtatta magát, mégis volt valami
csípős benne. Azt állította, hogy ha a Beowulf-énekkel, ezzel a régi keletű,
de ál-vergiliusi és dagályos stílusú művel kezdjük az angolszász
tanulmányokat, akkor éppolyan önkényesen járunk el, mint ha Milton