Világosodott már, de a színek még összemosódtak. Teremtett lélek sem volt
az udvaron. Szinte öntudatlanul belemártottam a kezem a kút vizébe. Bent,
az épületben arra gondoltam, hogy Isten és Allah valójában egyazon
felfoghatatlan Lény két neve, s fennhangon fohászkodtam hozzá, hogy
szabadítson meg a terhemtől. Nem mozdultam, valamiféle válaszra vártam.
Nem hallottam lépéseket, egyszerre csak mégis megszólított egy közeli
hang:
- Eljöttem.
A koldus állt mellettem. A derengő fényben lassan felismertem a
turbánját, a tompa fényű tekintetét, sárgás bőrét, szürke szakállát. Nem volt
nagyon magas.
Kinyújtotta a kezét, majd ezt mormolta: - Adj egy kis alamizsnát, Szegények Pártfogója.
A zsebembe nyúltam, s így feleltem: - Nincs egy vasam se.
- Nagyon is sok pénzed van – hangzott a válasz.
A jobb zsebemben lapultak a kövek. Kivettem egyet, s beleejtettem a
koldus üres markába. Semmilyen nesz nem hallatszott. - Mindet ide kell adnod – mondta. – Semmit sem ad, ki keveset ad.
Felfogtam, mit akar, és figyelmeztettem: - Tudnod kell, hogy ez az alamizsna veszedelmes is lehet.
Így felelt: - Talán ez az egyetlen alamizsna, amit elfogadhatok. Bűnös vagyok.
Minden követ beleszórtam a markába. Semmiféle zajt nem ütöttek,
mintha csak a tenger mélyébe estek volna.
Utána így szólt: