Férfi a rózsaszín utcasarkon
Enrique AmorimnakNahát, még hogy én ne tudnám, ki volt a megboldogult Francisco Real!
Ismertem őt, pedig nemigen fordult meg erre mifelénk, inkább az északi
negyedekben tanyázott, a Guadalupe-tó meg a Batería környékén.
Háromszor, ha láttam, méghozzá egy és ugyanazon az éjszakán, de azt az
éjszakát sose felejtem el, nem ám, mert akkor jött el hozzám a lujáni lány,
úgy bizony, ott hált a kunyhómban, és Rosendo Juárezt akkor látták utoljára
a Maldonado partján. Maguknak persze semmit se mond ez a név, honnan a
csudából is tudhatnák, de Rosendo Juárez, a Vaskezű az egyik legnagyobb
verekedő volt Villa Santa Ritában. A késétől mindenki félt; don Nicolás
Paredes embere volt, aki meg Morelnak volt az embere. Úgy állított be a
bordélyba, hogy szemünk-szánk tátva maradt: ezüstpitykés, fekete ruhában,
ezüstsarkantyús csizmában; ember és kutya egyformán tisztelte, no de a
lányok is, annyi szent; mindenki tudta, hogy két halott van a kontóján;
szegett karimájú, magas kalapot viselt, a zsíros fürtjei kilógtak alóla; ahogy
mondani szokták, a sors kegyeltje volt. Mi, a Santa Rita sihederei mind őt
utánoztuk, még a cifra köpését is. De aztán egy este megtudtuk róla, hogy
valójában miféle szerzet.
Így igaz, ahogy mondom: azzal kezdődött az a különös este, hogy
felbukkant a sarkon egy rikító, piros kerekű konflis, zsúfolásig tömve
férfiakkal, és úgy billegett ide-oda, hogy majd fölborult az utca keményre