szólalt meg, hogy Rosendo előtt állt. Előbb ránézett, majd karjával letörölte
az arcát, és ezt mondta:
- Francisco Real vagyok, Északról jöttem. Francisco Real vagyok, akit
Karvalynak hívnak. Hagytam, hogy ezek a nyomorultak rám emeljék a
kezüket, mert én egy férfit keresek. Azt beszélik mifelénk némely hazug
alakok, hogy van itt ezen az isten háta mögötti helyen egy híres bicskázó
fenegyerek, akit Vaskezűnek hívnak. Szeretnék megismerkedni vele, hogy
én, egy ilyen senkiember lássak már végre-valahára egy bátor, belevaló
férfit.
Ezt mondta, és közben le se vette róla a szemét. Most már ott villogott a
jobbjában egy hosszú kés, amit a ruhaujjából húzott elő. Körülötte kitágult
az embergyűrű, és mindnyájan néma csöndben lestük őket. Még a vak
mulatt hegedűs is arrafelé fordította a képét.
Ekkor mozgást hallok a hátam megett, és látom ám, hogy hat-hét férfi
áll az ajtóban, biztos a Karvaly emberei. A legöregebbik, egy parasztos
külsejű, cserzett bőrű, őszülő bajszú ember egy kicsit beljebb jött, aztán
megtorpant, mint aki megijedt attól a sok fehérnéptől meg a nagy
kivilágítástól, és illedelmesen levette a kalapját. A többiek éberen figyeltek,
hogy közbeléphessenek, ha a játékba hiba csúszik.
Mi lelte ezalatt Rosendót, hogy nem ragadta galléron, és nem rúgta ki
két lábbal ezt a hetvenkedő alakot? Csak állt lesütött szemmel, és hallgatott.
A cigarettát tán kiköpte, de az is lehet, hogy kiesett a szájából. Végre csak
kibökött néhány szót, de olyan halkan, hogy mink, akik a terem másik
végében álltunk, semmit se hallottunk. Francisco Real megint kihívta, mire
ő megint csak hallgatott. Ekkor az idegenek közül a legfiatalabbik
füttyentett egyet. A lujáni lány elborzadva nézett rá, majd fogta magát, és a
lobogó sörényével átfurakodott a vendégek meg a lányok sokaságán,