odalépett az emberéhez, benyúlt a zekéje alá, előhúzta a kését, és a kezébe
adta:
- Rosendo, azt hiszem, szükséged lesz rá.
A mennyezet alatt egy széles, alacsony ablakféleség volt, mely a
patakra nyílt. Rosendo két kézzel fogta meg az átnyújtott kést, és úgy
bámult rá, mintha most látna ilyet először. Hirtelen felugrott, hátralendítette
a karját, és röpült a kés, ki az ablakon, egyenest a Maldonadóba. A hideg
futkározott a hátamon. - Úgy undorodom tőled, hogy be se piszkolom veled a késem – mondta
a másik, és fölemelte a kezét, hogy képen törölje. Mire a lujáni lány
odalépett hozzá, két karjával átölelte, ránézett azzal a ragyogó szemével, és
metsző hangon ezt mondta: - Hagyd a fenébe ezt az alakot. És mi még elhittük neki, hogy igazi
férfi.
Francisco Real egy darabig eltűnődött, aztán magához ölelte a lányt,
mintha el se akarná ereszteni többé, és odakiáltott a zenészeknek, hogy
induljon a tangó meg a milonga, a gyülekezetnek pedig, hogy folytassuk a
táncot. A milonga úgy söpört végig a termen, mint a tűzvész. Real
méltóságteljesen táncolt, de különösebb hév nélkül, mert már az övé volt a
nő. Odaértek az ajtó elé, és Real elkiáltotta magát: - Utat, uraim, viszem a lányt, hadd tegye a dolgát!
Ezt mondta, és összesimult halántékkal kitáncoltak az ajtón, mintha a
tangó áradata sodorná őket kifelé, el a szemünk elől.
Azt hiszem, belepirultam a szégyenbe. Egypárszor megforgattam még
az egyik lányt, aztán faképnél hagytam. Valamit még visszaszóltam, hogy
meleg van, vagy hogy nagy a tömeg, aztán a fal mentén az ajtóhoz
verekedtem magam. Odakint a csillagos ég – de hát kinek ragyognak azok a