szereplőket pedig valószerűtlennek), sosem tekintettem kiindulópontnak.
Egyszerűen csak egy torzszülött.
Novellaírói pályám igazi kezdetét Az aljasság világtörténete című
vázlatsor jelenti, amelyet a Crítica hasábjain jelentettem meg 1933–1934-
ben. Ironikus, hogy a Férfi a rózsaszín utcasarkon valóban próza volt, de az
utána következő fikciós írások a kitalációk és az álesszék stílusában íródtak.
Az aljasság világtörténetében nem akartam utánozni, amit Marcel Schwob
már megcsinált a Vies imaginaires-ben, ahol olyan létező emberek életrajzát
találta ki, akikről keveset vagy semmit sem tudunk. Én inkább ismert
személyek életéről tájékozódtam, aztán hóbortjaimat követve szándékosan
megváltoztattam és eltorzítottam őket. Például elolvastam a The Gangs of
New Yorkot Herbert Asbury tollából, aztán megírtam a magam verzióját
Monk Eastmanről, a zsidó gengszterről, látványosan ellentmondva a
forrásomnak. Ugyanez történt Billy the Kiddel, John Murrel-lel (őt
átkereszteltem Lazarus Morellnek), a khorasszáni Fátylas Prófétával, az ál-
Tichborne-nel és még sokakkal. Sosem akartam könyvként kiadni. Ezeket a
kifejezetten látványosságra törekvő írásokat a Crítica olvasóinak szántam
népszerű fogyasztásra. Most úgy gondolom, hogy abban rejlett a vázlatok
lappangó értéke – túl azon, hogy tiszta élvezet volt megírni őket –, hogy
prózagyakorlatokként szolgáltak. Minthogy a cselekmény fő vonalát és a
körülményeket készen kaptam, nekem csak eleven változatokat kellett szőni
belőlük.
A következő történetem, az 1935-ben írt Al-Mu’taszim nyomában is
kitaláció és álesszé. Színleg egy Bombayben három évvel korábban
megjelent könyv recenziója. Nem létező második kiadását egy létező
kiadóhoz, Victor Gollanzhoz kötöttem, az előszót pedig egy élő íróhoz,
Dorothy L. Sayershez. A szerző és a könyv viszont teljesen a saját
blacktrush
(BlackTrush)
#1