Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

másod- és harmadtisztviselők sora. 210 pesót kerestem havonta, később
felemelték 240-re. Ez 70-80 amerikai dollárnak felelhetett meg.
A könyvtárban nagyon kevés munkánk volt. Ötvenen voltunk arra, amit
tizenöten is könnyen elvégezhettünk volna. Nekem konkrétan az volt a
feladatom, hogy tizenöt-húsz kollégával együtt osztályozzuk és
katalogizáljuk a könyvtár állományát, melynek nem volt még katalógusa.
De olyan kicsi volt a gyűjtemény, hogy katalógus nélkül is tudtuk, hol
keressük a könyveket, így, bár nagy munkával elkészült a teljes rendszer,
sosem volt rá szükség, és nem is használtuk. Az első nap becsületesen
dolgoztam. Másnap néhány kollégám félrehívott, és kérték, hogy ne
csináljam ezt, mert lebuktatom őket. „Egyébként pedig – érveltek – a
katalogizálást azért találták ki, hogy úgy tűnjön, mintha dolgoznánk, így
miattad fogjuk elveszíteni az állásunkat.” Mondtam, hogy én négyszáz
címet katalogizáltam, míg ők százat. „Nos, ha így folytatod – mondták –,
mérges lesz a főnök, és nem tudja majd, mit kezdjen velünk.” Azt mondták,
azért, hogy hitelesnek tűnjön a rendszer, csináljak meg egyik nap
nyolcvanhárom könyvet, kilencvenet a következőn és száznégyet a
harmadikon.
Körülbelül kilenc évet bírtam ki a könyvtárban. Kilenc év szüntelen
boldogtalanságban. A munkahelyen a többieket csak a lóverseny, a foci
meg a disznó történetek érdekelték. Egyszer egy olvasónkat – egy nőt –
megerőszakoltak, amikor a mosdóba igyekezett. Kórusban mondták, hogy
ilyesmi bizony megtörténhet, ha egymás mellett van a női és a férfi mosdó.
Egy nap felkeresett a munkahelyemen két barátnőm, meglehetősen elegáns,
jó szándékú úrinők. Két-három napra rá felhívtak, és ezt mondták: „Lehet,
hogy te szórakoztatónak találod ezt a munkahelyet, de ígérd meg nekünk,
hogy hónap végéig keresel magadnak egy legalább 900 pesós állást.”