Mikor a rendőrök megjelentek az ajtóban, folyt a tánc, amúgy félgőzzel.
A vak hegedűs olyan habanerákat csalt ki a hangszeréből, amilyeneket ma
már nem hallani sehol. Odakint már virradt. A domboldalon úgy sorakoztak
a mimózafa karók, mintha csak úgy egymagukban állnának, mert a vékony
drótháló még nem látszott a szürkületben.
Fogtam magam, és elindultam hazafelé; a kunyhóm ott volt három
sarokkal arrébb. Az ablakban gyertyafény pislákolt, aztán hirtelen kialudt.
Biz’ isten, rohantam haza, ahogy megláttam. És akkor, Borges, megint
elővettem a rövid, éles késemet, amit a zekémben hordtam, itt, ni, a bal
hónom alatt, és megint jól megnéztem: olyan volt, mint egy újdonatúj,
ártatlan penge, egy parányi vérfolt se volt rajta.
Székács Vera fordítása