halt meg a palota egyik hálószobájában. Egyesek azt sejtetik, hogy
Abderrahmán el-Maszmúdi varázsló szúrta le vagy mérgezte meg (a neve
„az Irgalmas Szolgálójá”-nak fordítható), ám valószínűbb, hogy természetes
módon halt meg – hiszen Szenvedőnek nevezték. Richard Francis Burton
kapitány azonban 1853-ban beszélt ezzel a varázslóval, és elmondása
szerint a következő történetet hallotta tőle:
„Igaz, hogy fogságba estem Szenvedő Jaakúb erődjében, mégpedig a miatt
az összeesküvés miatt, amelyet Ibrahim bátyám szervezett a kordofani
néger kiskirályok aljas, csalárd segítségével, akik elárultak. Kard végzett a
bátyámmal az igazságszolgáltatás véres bőrszőnyegén, én ellenben a
Szenvedő utálatos lábai elé vetettem magam, előadtam, hogy varázsló
vagyok, és ha megkegyelmez az életemnek, még a fánúsz-i khijálnál (a
csodalámpánál) is káprázatosabb formákat és illúziókat mutatok neki. A
zsarnok azonnali bizonyítékot követelt. Kértem egy nádtollat, egy ollót, egy
jókora velencei papírlapot, egy szarunyi tintát, egy parázstartót, néhány
szem koriandert és egy uncia benzoét. Hat csíkra vágtam a papírlapot, az
első ötre varázsigéket és fohászokat írtam, az utolsóra pedig a dicsőséges
Koránból vett idézetet: »Mi azonban fölnyitottuk a szemed, és ma éles a
tekinteted.« Ezután egy varázsnégyzetet rajzoltam Jaakúb jobb tenyerére, és
megkértem, hogy hajlítsa be, majd egy karikányi tintát töltöttem a
közepébe. Megkérdeztem, hogy tisztán látja-e magát a körben, mire azt
felelte, hogy tisztán. Kértem, hogy ne emelje fel a tekintetét.
Meggyújtottam a benzoét és a koriandert, majd elégettem a varázsszavakat
a parázstartóban. Megkértem, hogy mondja meg, mit szeretne látni.
Elgondolkodott, majd azt felelte, hogy egy vadlovat, azt a szépséges
jószágot, amelyik a sivatag szélén fekvő ligetben legel. Odanézett, és látta a