Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

felirattal: Orbis Tertius. Két évvel azelőtt, egy kalózkiadású lexikon egyik
kötetében rábukkantam egy hamis ország tömör leírására; most valami
becsesebb és bonyodalmasabb dologgal ajándékozott meg a véletlen. Egy
ismeretlen világ teljes történelmének terjedelmes és módszeres kivonatát
tartottam a kezemben, építményeivel és zűrzavaraival, ijesztő
mitológiájával és nyelveinek zsibongásával, császáraival és tengereivel,
ásványaival és madaraival és halaival, algebrájával és tüzével, teológiai és
metafizikus vitáival. Minden szépen tagolva volt, és összefüggött benne,
oktató szándéknak vagy gunyoros hangnak semmi látható jele nem
mutatkozott.
A „tizenegyedik kötet”, amelyről beszélek, későbbi és korábbi kötetekre
is utal. Néstor Ibarra az N. R. F. egyik, immár klasszikus cikkében azt
állította, hogy nincsenek ilyen társkötetek; Ezequiel Martínez Estrada és
Drieu La Rochelle, talán túlontúl diadalmasan is, megcáfolta ezt a kételyt.
Tény, hogy mindeddig a legszorgosabb kutatás is eredménytelen maradt.
Hiába forgattuk fel mindkét Amerika és Európa könyvtárait. Alfonso Reyes
beleunt ebbe a kicsinyes detektívrobotba, és azt javasolta, hogy fogjunk
össze, lássunk munkához, és mi írjuk meg közösen a sok és vaskos hiányzó
kötetet: ex ungue leonem. Félig komolyan, félig tréfásan úgy számítja, hogy
egyetlen tlönista nemzedék is elég lehet a feladathoz. Ez a merész becslés
az alapproblémához vezet vissza: kik találták ki Tlönt? Óhatatlan a többes
szám, mert mindenki egyhangúan elvetette azt a föltevést, hogy egyetlen
ember – egy szerényen, homályban munkálkodó, fölmérhetetlen Leibniz –
találta volna ki. Úgy gondolják, hogy ez a brave new world olyan emberek,
csillagászok, biológusok, mérnökök, metafizikusok, költők, kémikusok,
számtantudósok, moralisták, festők, földmérők... titkos társaságának a
műve, akiket egy ismeretlen zseni irányít. Sokan vannak, akik értenek