is valami lehetetlen műveletet föltételez... Az egyik tlöni iskola egyenesen
tagadja az időt: úgy okoskodik, hogy a jelen meghatározatlan, hogy a
jövőnek csak mint jelen idejű reménynek, a múltnak pedig csak mint jelen
idejű emléknek van alapja. Egy másik iskola meg azt hirdeti, hogy már az
egész idő eltelt, és csak egy visszafordíthatatlan folyamat kétségkívül
eltorzult és csonka emléke vagy alkonyi visszfénye az életünk. Egy másik,
hogy a mindenség története – és benne a mi életünk és az életünk legapróbb
részlete – egy alsóbbrendű isten irománya, amely azért készül, hogy a
szerzője egyezségre jusson benne egy ördöggel. Egy másik, hogy olyan
titkosírásokhoz hasonlatos a mindenség, amelyekben nem minden jel
számít, és csakis az a valóságos, ami minden háromszázadik éjszaka
történik. Egy másik, hogy amíg itt alszunk, ott meg ébren vagyunk, és így
minden ember két ember.
A tlöni tanok közt egyik se kavart akkora botrányt, mint a
materializmus. Egyes gondolkodók úgy fogalmazták meg – inkább buzgón,
mintsem világosan –, mintha valami paradoxont fejtegetnének. Egy 11.
századi eretnek úgy akarta megkönnyíteni ennek a felfoghatatlan tételnek
a megértését, hogy kitalálta a kilenc rézgaras szofizmáját, amely Tlönben
éppolyan botrányos hírnévnek örvend, mint nálunk az eleai apóriák. Sok
változatban ismeretes ez a „szarvasokoskodás”, hol ennyi, hol annyi
rézgarast vesztenek és találnak meg bennük; íme a legközönségesebb:
„Kedden X egy néptelen úton jár, és elveszít kilenc rézgarast.
Csütörtökön Y négy garast talál az úton; már kissé rozsdásak a szerdai
esőtől. Pénteken Z bukkan rá három garasra az úton. Péntek reggel X két
garast talál a lakása előszobájában.” [Az eretnek a megkerült kilenc garas
valóságosságát – id est folyamatosságát – akarta kimutatni ezzel a
történettel.] Képtelenség (állította) azt gondolnunk, hogy négy garas nem
[ 5 ][ 6 ]