Sławomir Mrożek - A túlvilág titkai és más történetek

(BlackTrush) #1

57


A lyuk


Volt egyszer, egy folyó s a két partján két városka. A két várost út
kötötte össze, amely egy hídon vezetett keresztül.
Egy szép napon lyuk keletkezett a hídon. Mindkét városka polgárai
egyetértettek abban, hogy a lyukat ki kell javítani. Vita csak akörül
kerekedett, hogy melyik város tömje be a lyukat. Ugyanis mindegyik
városka fontosabbnak érezte magát a másiknál. A jobb partiak
szerint az út elsősorban hozzájuk vezet, ezért a bal partiak
kötelessége betömni a lyukat, mert ez leginkább az ő érdekük. A bal
parti városka azzal érvelt, hogy mivel minden utas őhozzájuk
igyekszik, a jobb parti városkának kell megjavítani a hidat, hiszen
saját érdeke is ezt kívánja.
A vita elhúzódott, a lyuk maradt. Minél tovább tartott a huzavona,
annál barátságtalanabbul tekingettek egymásra a két városka lakói.
Egy nap a helybéli koldus beleesett a lyukba, és a lábát törte.
Mindkét városka lakói tüstént tudni akarták, hogy a jobb partról
ment a bal partra, vagy a bal partról a jobb partra, merthogy ettől
függött, melyik városka viselje a felelősséget a balesetért. De a koldus
semmire sem emlékezett, mert aznap este részeg volt.
Nem sokkal ezután egy utazó hajtott át a hídon, kocsijának a
kereke beakadt a lyukba, s eltört a tengelye. Mivel az utazó mindkét
városkán csak átutazott, nem ment tehát sem az egyikből a másikba,
sem a másikból az egyikbe, a két városka lakói meglehetős
közömbösséggel nézték az esetet. Az utazó haragra gerjedt, kiszállt a
kocsiból, és tudakolni kezdte, miért nem javították meg az utat, s
amikor megtudta, így szólt



  • Megveszem ezt a lyukat. Ki a tulajdonosa?
    Mindkét városka egyszerre nyújtotta be igényét a lyukra.

  • Vagy az egyiké, vagy a másiké. Akié a lyuk, annak azt be is kell
    bizonyítania.

  • És hogy bizonyítsuk be? – kérdezték kórusban mindkét város
    polgárai.

  • Nagyon egyszerűen. Csak a tulajdonosnak van joga betömni a
    lyukat. Attól veszem meg, aki megjavítja a hidat.
    A két város lakói egy emberként fogtak munkához, az utazó pedig
    szivarra gyújtott, míg kocsisa tengelyt cserélt. Egy szempillantás alatt

Free download pdf