60
Cigare a
Tudósítóként kerültem egy országba, amely foglalkoztatta a világ
közvéleményét. Persze részt vettem néhány kivégzésen.
Ez csak egy kivégzés volt a sok közül, és nem állítom, hogy a
legérdekesebb. Valami faldarab egy se az elítéltek, se a
kivégzőszakasz által nem ismert helységben, valamilyen nap
valamilyen szakában, valamiféle időjárás mellett. Az elítélt egy
fiatalember volt, s valamennyien, akik jelen voltunk, vagyis az elítélt,
a katonák meg én, életünkben először láttuk egymást, és csekély
valószínűsége volt annak, hogy ismét találkozunk.
A falhoz állított elítélt kért egy szál cigarettát. A katonák
beleegyeztek, és mindannyian letelepedtünk egy törmelékkupacra a
fal közelében
- Maga haditudósító? – kérdezte.
- Így alakult – válaszoltam.
- Akkor mondok magának valamit.
A keze reszketett, az arca zöldes volt. - Ezek azt hiszik, hogy ez az utolsó cigarettám, Pedig az első.
Egyre zöldebb lett az arca, de a hangja diadalmasan csengett. - Szóval maga nem volt... nem dohányos:
- Soha életemben nem dohányoztam. Csak most kezdtem.
És hányt.
Már az országút felé igyekeztünk a kerítések között, amikor
megszólalt a hadnagy: - Kár volt azért a cigiért.
- Miért? Mindenki rosszul van az első cigarettától – ellenkeztem.
- Hogyhogy első? Nem látta az ujját? Sárga volt a nikotintól.
Érezte, hogy félelmében elhányja magát, és ezt a mesét adta be
magának. - De miért?
- Hogy ne legyen rossz véleménnyel róla.
És kis szünet után hozzátette: - Minek hal meg az, aki ennyire fél.
Körner Gábor fordítása