35
Régészet
Jött a hivatalsegéd, és szólt, hogy az iratok alatt emberi alakra
bukkant. Rögtön odasiettünk, hogy megnézzük. Valóban, a poros
aktakupacok alól kilátszott egy nadrágszár. Munkához láttunk, és egy
perc múlva kiástunk egy viszonylag rendezett küllemű, bizonytalan
korú embert. Hóna alatt aktatáskát tartott, és nem adott semmiféle
életjelt.
- Ne nyúljanak hozzá! – szólt ránk az Elnök. – Értesíteni kell a
régészbizottságot. Ki tudja, lehet, hogy még a Piastok korából maradt
itt? - Az ezredfordulóról maradhatott – mondta az Előadó.
- Milyen jó állapotban van! – tette hozzá a Könyvelő. – Mintha
csak élne! Nyilván jól konzervál a papír. - Az isten szerelmére, ez mozog! – kiáltott föl a Tanácsos.
Az emberi lelet a friss levegő hatására magához tért, és kinyitotta a
szemét. - Meneküljünk! – kiáltotta az Előadó.
De már késő volt, a múmia a táskájáért nyúlt. - Az az érzésem – mondta a hivatalsegéd –, hogy ismerem
valahonnan. Még fiatal koromból emlékszem rá. Mindig ott állt a
sarokban valami aláírnivalóval. Csak várt, várt, aztán nyilván belepte
a por. - Hm... — mondta bizonytalanul az Elnök. —Tévedtem. Régészeti
szempontból a lelet nem bír semmiféle értékkel.
Egymásra néztünk, aztán elkezdtük visszatemetni a leletet. Kicsit
mocorgott, de papírokat dobtunk a tetejére, és rátapostunk. Aztán
visszamentünk dolgozni.
Talán egyszer majd történelmi értéke lesz, most még várhat.
Mihályi Zsuzsa fordítása