36
A szeretet
Hívatott az Elnök, de semmit se mondott. Csak bámult ki az ablakon,
én pedig vártam. Végre megszólalt:
- Tudja, kolléga, az az érzésem, hogy engem itt nem szeretnek.
- Hogy mondhat ilyet, Elnök úr! Hiszen mi Elnök urat...
- Tudom, amit tudok. Engem itt senki sem szeret. Azt hiszik, azért,
mert a felettesük vagyok, már nincs is szükségem egy kis szeretetre,
egy morzsányi érzelemre? Ó, nézze csak, az egész világ tele van
szeretettel és gyöngédséggel, még a madárkák is, látja, csak... csak
engem nem szeret senki. - Talán azért van így, megítélésem szerint, mert olyan
túlhajszoltak vagyunk. Hol a mérleg, hol egy jelentés... A szeretet
olyan, mint a kis virág, időre van szüksége, hogy kibonthassa
szirmait. - Nem, nem ezért nem szeretnek. Maguk csak a főnököt látják
bennem, és senki sem tudja, hogy én is csak egy egyszerű,
közönséges elnök vagyok, akinek szüksége van egy kis igazi
melegségre. - Elnök úr – szólaltam meg –, mit tehetnénk magáért?
- Szólítson Elnöcinek – javasolta.
- Hogyan? Én? Az Elnök urat?
- ...Vagy Elnöcikének, rajta, bátran!
- De ha nem merem...
Az Elnök a tenyerébe temette az arcát, és felzokogott. - Hát nem megmondtam? Engem itt senki sem szeret...
Megsajnáltam. - Elnöcike... – mondtam. – Ne sírjon, Elnök úr, mert mindjárt
megszakad a szívem. Mit tegyek? Megsimogassam Elnökcicát?
Az Elnök letörölte a könnyeit, s ezt mondta: - Elnökcica! Így még senki sem szólított! Köszönöm, máris jobban
érzem magam. De tudja mit? Szólítsanak egyszerűen a mi öreg
cimboránknak. De ezek csak szavak, szavak... Nincs valami más
ötlete? - Esetleg szerenádot adhatnánk a mi öreg cimboránknak. A
Könyvelő gitározik, én fésűn játszom, Behape énekel, szépen