37
A mi állataink és mások állatai
A forradalom győzelme után, a kultúra terjesztésének keretében
állatkertet létesítettek városunkban. Volt tigris, majom és kígyó.
A tigris marhahúst kapott enni, a kígyó nyulat, a majom meg
banánt.
A marhahús helyben volt, a nyúl úgyszintén, de a banánt a
vajdasági székhelyről kaptuk.
A tervgazdaság keretei közt átmeneti nehézségek támadtak
hazánkban. Most a vajdasági székhelyről kaptuk a marhahúst, a nyúl
még helyben volt, de a banán a fővárosból érkezett fegyveres kíséret
védelme alatt.
Mi, az állatkert dolgozói családos emberek vagyunk.
Gondoskodnunk kell szeretteinkről. Így hát a tigris áttért a véres
hurkára, a kígyó a békára, a majom meg savanyú uborkát kapott. A
marhahúsból lett a vasárnapi húsleves, hétköznapra ott volt a nyúl,
egy kiló banánért meg két pár gyermekcipőt lehetett kapni.
A tigris megszokta, bár kihullott a szőre, a kígyónak mindegy volt,
de a majom megdöglött. Nem tudni, miért, hisz a savanyú uborka is
növényi eledel.
- Uraim — mondta az igazgatónk. — A tigrissel nincs baj. Csak
kicseréljük a táblát a ketrec előtt, „Bengáli Tigris” helyett kiírjuk:
„Közönséges Bengáli Kopár Tigris”. De a majommal bajban leszünk.
Ha jelentjük a Hatóságnak, hogy megdöglött – nincs több banán. - Hátha küldenek másikat.
- Az is megdöglik. Abban maradtunk, hogy megnyúzzuk a majmot,
és valamelyikőnk majomnak öltözve ügyeletet tart a ketrecben.
Nekem jutott ez a feladat, mert én voltam a legfiatalabb.
Az első nap még úgy-ahogy sikerült, bár fárasztott az örökös
mászkálás föl a műfára meg vissza. De hát meg tudtam volna szokni,
ahogy a tigris is meg tudta szokni a véres hurkát. De az emberek,
mint tudjuk, szeretik hergelni az állatokat, különösen a majmokat.
Így hát amikor egy kövér kiröhögött és papírdarabokkal dobált,
nem bírtam tovább, és hangosan rászóltam. - A kurva anyáddal szórakozzál.
Nagy szenzáció lett ebből, hogy emberi hangon megszólalt a
majom. De az igazgató megmentette a helyzetet. Írt a Fővárosba,