Sławomir Mrożek - A túlvilág titkai és más történetek

3

Rakoas

Óvatosan eltávolítottunk egy réteg vulkanikus hamut, volt valami
alatta. Egy szemüveges ember feje. A talaj összetételének
köszönhetően tökéletes állapotban maradt ránk, mintha gipszből
öntötték volna.
— Japán lesz – vélekedett a Professzor, a XXXXVI. századi
régészek legkiválóbbika.
Derékig feltártuk a néhai japánt. Megkövült kezében megkövült
fényképezőgépet tartott.
— Itt a bizonyíték — mondta a Professzor. Nikon-dinasztia,
lézerautomatikával felszerelt modell a kései XXXI. századból.
Másfél méterrel a japán alatt megkövült, testes férfit találtunk,
rövidnadrágban, szintén fényképezőgéppel.

• Asai, a XXII. század első feléből.
  — Szóval ez is japán.
  — Nem, a gép japán, de az ember nem az. Európai, Bajorország
  környékéről.
  Három méterrel lejjebb egy kis meglepetés. Egész busz. Emeletes,
  vegyi vécével a fedélzeten. Vagy hatvan lelet üldögélt és japán
  fényképezgetett az ablakokból japán gépekkel. A busz, az utasok, a
  fényképezőgépek mind kővé váltak. Dörzsölte ám a tenyerét a
  Professzor.


• Ez a legkomolyabb lelet a kései Demokratosz korszakból, amit
  csak ismerek. Cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy valaha a
  skandinávnak nevezett civilizáció élt északon, a kelet-európai ipari
  hulladékok rétege alatt.


• Honnan tudja?
  — Egyszerű. Stockholmi rendszáma van a busznak.
  Találtunk valakit a turistacsoport alatt, aki a Professzor szerint a
  XX. század alkonyán érkezett Detroitból (Michigan, USA). Deduktív
  módszerrel jutott erre a következtetésre. Sehogy másként nem volt
  azonosítható a lelet, tehát csak ez lehetett, ha más egyéb nem. Amúgy
  is nyomot hagyott barázdált homlokán a nemzetközi eladósodás.
  Az amerikai férfi japán fényképezőgépet tartott két kezében.


• Itt van még egy harmadik kéz – jegyeztem meg.


• Hol?