Sławomir Mrożek - A túlvilág titkai és más történetek

42

A művészet áldozata

Hívatott az Elnök, és azt kérdezte:

• Hány kiló maga?


• Nem tudom pontosan, olyan nyolcvan-valahány kiló lehetek.
  
  
  • Túl sok. Művészeti estet rendezünk, és a feleségemnek az a
    kívánsága, hogy szerezzek neki egy csontvázat a haláltánchoz.
  
  
  • És ha tangót járnék?
  
  
  • Haláltánc kell. A feleségem egy bécsi útján látta. Egy kabaréban
    adták, és nagyon tetszett neki.
  
  
  • Tangót bármikor, örömmel.
  
  
  • Haláltánc, és punktum! Fogyjon le!
    Megígértem, hogy igyekezni fogok. Kemény edzésprogramot
    vezettem be. Sört csak talponállóban, mert az ülő életmódtól hízik az
    ember. Egy héten egyszer sportfogadás, éjszakára pedig egy üveg
    hideg víz az ágyba az ellenállóképesség fejlesztésére. Ha nagyon
    fázom, átköltözöm a díványra. Ami az étkezést illeti – kevesebb
    kalória és szénhidrát, és több egyszerű étel, mint például rántott hús
    és csülök.
    Egy idő múlva az Elnök felülvizsgálatra hívatott. Megtapogatott, és
    savanyú képet vágott.
  
  
  • Ez magának csontváz? Ilyen hájjal, fiam, lépjen csak fel A
    hattyúk tavá-ban, ne a haláltáncban. Vagy lefogy, vagy
    megharagszom.
    Láttam, hogy ennek fele se tréfa. Hazamentem, és általános böjtöt
    kezdtem. Kenyér és víz, más semmi. Amikor már eléggé lefogytam,
    teljesen legyengülve vonszoltam be magam az Elnökhöz.
  
  
  • Igen, igen, pompás csontváz – bólintott az Elnök –, de már késő.
    A feleségem időközben megváltoztatta az elképzelését. Bejrútban
    járt, és látott egy hastáncost. Nagyon tetszett neki. A haláltánc
    törölve, hastáncot csinálunk.
  
  
  • És velem mi lesz?
  
  
  • Maga nem jó erre, a Könyvelőt bíztuk meg. Százegy kiló élősúly –
    mondta az Elnök.
    Művészi szempontból igaza volt.
  
  
  
  

Körner Gábor fordítása