42
A művészet áldozata
Hívatott az Elnök, és azt kérdezte:
- Hány kiló maga?
- Nem tudom pontosan, olyan nyolcvan-valahány kiló lehetek.
- Túl sok. Művészeti estet rendezünk, és a feleségemnek az a
kívánsága, hogy szerezzek neki egy csontvázat a haláltánchoz. - És ha tangót járnék?
- Haláltánc kell. A feleségem egy bécsi útján látta. Egy kabaréban
adták, és nagyon tetszett neki. - Tangót bármikor, örömmel.
- Haláltánc, és punktum! Fogyjon le!
Megígértem, hogy igyekezni fogok. Kemény edzésprogramot
vezettem be. Sört csak talponállóban, mert az ülő életmódtól hízik az
ember. Egy héten egyszer sportfogadás, éjszakára pedig egy üveg
hideg víz az ágyba az ellenállóképesség fejlesztésére. Ha nagyon
fázom, átköltözöm a díványra. Ami az étkezést illeti – kevesebb
kalória és szénhidrát, és több egyszerű étel, mint például rántott hús
és csülök.
Egy idő múlva az Elnök felülvizsgálatra hívatott. Megtapogatott, és
savanyú képet vágott. - Ez magának csontváz? Ilyen hájjal, fiam, lépjen csak fel A
hattyúk tavá-ban, ne a haláltáncban. Vagy lefogy, vagy
megharagszom.
Láttam, hogy ennek fele se tréfa. Hazamentem, és általános böjtöt
kezdtem. Kenyér és víz, más semmi. Amikor már eléggé lefogytam,
teljesen legyengülve vonszoltam be magam az Elnökhöz. - Igen, igen, pompás csontváz – bólintott az Elnök –, de már késő.
A feleségem időközben megváltoztatta az elképzelését. Bejrútban
járt, és látott egy hastáncost. Nagyon tetszett neki. A haláltánc
törölve, hastáncot csinálunk. - És velem mi lesz?
- Maga nem jó erre, a Könyvelőt bíztuk meg. Százegy kiló élősúly –
mondta az Elnök.
Művészi szempontból igaza volt.
- Túl sok. Művészeti estet rendezünk, és a feleségemnek az a
Körner Gábor fordítása