43
Reménység
Szeretek néha elbeszélgetni valakivel. Ilyenkor meglátogatom az
ismerősömet, ő is szeret beszélgetni. Megtárgyaljuk az időjárást meg
azt is, hol olcsóbb, hol drágább, ki győz vasárnap a meccsen.
Még össze is veszünk, mert ő a kékeknek drukkol, én meg a
zöldeknek. Nem is tudom, miért pont a zöldeknek. Biztos azért, mert
ő a kékeknek, és vita nélkül unatkoznánk. De miért szereti ő a
kékeket? Talán azért, mert én jobban szeretem a zöldeket.
Egyik nap megyek hozzá, és már a küszöbön letámadom: nyernek a
zöldek.
Nem szól semmit. Csak ül, és nézi a gyufásdobozt, amely az
asztalon hever. Jobbnak látom megismételni:
— Nyernek a zöldek, a kékek botlábúak.
Most sincs válasz.
- Botlábúak! — kiabálom. — Egyszerűen analfabéták a focihoz.
Válasz helyett fölvette a gyufásdobozt, és leejtette a padlóra.
— Mi van veled? — kérdeztem.
— Leesett.
— Persze hogy leesett, ha leejtetted. - Tegnap is leesett.
- Hát aztán.
- Semmi, de ha belegondolok... Tegnap véletlenül lelöktem az
asztalról, és föltűnt a dolog. Fölvettem, elengedtem, és megint
leesett. Tovább próbálkoztam, mert azt hittem, legalább egyszer
valami más lesz, ha nem most, majd azután. Hiába, egész éjszaka itt
ültem, de mindig ugyanúgy leesett. - És az miért baj?
- Azért, mert teljesen mindegy, mi lesz a meccsen. Akár a zöldek,
akár a kékek győznek, neki nem számít, mindig ugyanúgy leesik. És
ha ez a hülye gyufásdoboz se csinál gondot belőle, ki győz, ki veszít,
akkor szerinted nekem ezzel kellene foglalkoznom? - Miért, mivel foglalkoznál?
- Semmivel.
Megsajnáltam, de inkább magamat, mint őt. Most kivel fogok
veszekedni? Azt mondtam hát neki: - Lehet, hogy holnap is leesik, vagy holnapután, de vasárnap nem.