Utazás az éjszaka mélyére, A romlás virágai, legalább egy Lord
Byron...
- Nem, egyszerűen disznó vagy.
Levette a kezét az arcáról, és bekapott egy mentolos cukorkát. - Akkor vegyük az eredendő bűn kérdését. Az ember esendő, nem
szabad elítélni. Te ugyan kővel dobsz meg, de... titokban szeretsz. - Kizárt dolog.
- Ha nem isteni téboly, akkor talán inkább lelki szegénység.
Boldogok a lelki szegények, mert... Tudod. Talán innen nézve
egyetérthetnénk? - Nem.
- Hogyhogy nem? Szeretned kell, hiszen disznó vagyok, és
meggyónom neked. Ha akarod, bűnbánatot tartok. - Ne fáradj.
- És ha Skinner professzor értelmezését vennénk? Az ember nem
felelős a cselekedeteiért, mivel a környezete nevelte olyannak,
amilyen. Feltételes reflexek. Megértem, hogy az eredendő bűnt nem
tudod elfogadni, elég ósdi elmélet. És Skinnert... - Őt se. Közönséges, hétköznapi, aljas barom vagy, ez minden.
— Semmi különös? - Semmi.
- Semmi érdekes, izgalmas, semmi olyasmi, amire érdemes lenne
szót vesztegetni? - Nem, semmi olyasmi.
- Akkor viszlát – mondta hűvösen, felállt és távozott.
Aztán kiderült, hogy feljelentett. Egyszerre a Szent Inkvizíciónál és
a Humanista Ateistáknál. Hamar ment, indigóval írta a jelentést.
Most a hegyekben bujkálok. Ülök az ágakból tákolt kunyhóban,
reszketek a hidegtől, s közben azt kérdezem magamtól: megérte?
Körner Gábor fordítása