2.1.1. Stilisztikai megjegyzések
Aki ismeri Friderikusz stílusát, ezt a kicsit nagyszájú, a rámenősségtől sem mentes, olykor agresszív szóhasználatot,
melyet hol tárgyszerűség, hol az igazság, hol a személyesség kedvessége gyeplőz – azt meglepheti ez a visszafogottság.
A kézirat első oldalán megütött hang végig kitart; az első oldal olyan, mint az utolsó. Ez nem kis teljesítmény.
Mégis legyen szabad néhány tanáros észrevételt tennem:
– általában: néhány oldal cseréje kívánatos volna (ha kell, részletezem)
– sehol nem látom rendben az ikes igéket! (pl. ihatnám!)
– az „alkalmasint” jelentése nem alkalmanként, hanem: valószínűleg, hihetőleg
– Marilyn és nem Marylin!
– a mohácsi vész nyertese nem a magyar csapat volt!
– Rajk László keresztneve László!
– Varga Zoltán sose játszott balhátvédet
– a feladat adott; helyesen: adva van. Ne féljünk ettől!
– komenista, szocilista: javaslom, kurziváljuk!2.1.2. A megjegyzés megjegyzése
Nem először tesszük szóvá a lassan állandónak nevezhető lapszusokat (p. 19, 45, 48, 56, 68). Meglehet, itt csak (?)
tollhiba, így mégis botrányos. Okvetlenül javítandó.
E helyt jegyezném meg, hogy nekem személy szerint elegem van a politikai áthallásokból, a török tárgyú regényekből,
melyek, mindenki tudja, az oroszokról szólnak. Akkor inkább a fordítottja, bár már azt is un 92 nám, a bátor rendszerkritika
– ami azonban csak csel s paraván, mert mindenki tudja, hogy a regény rejtjeles Zápolya-bírálat. Ám nem ennek az
országos elhülyülésnek a dokumentuma a könyv. Hanem?
2.2. A megjegyzés
Vegyük – egy pillanatra – komolyan ezt a gag-et. Mit is mond ez a könyv? Mintha ezt: Nézzétek, én megpróbáltam.
Próbáltam nektek mutatni boldog embereket. És nem találtam. Pedig titeket kérdeztelek. Kedves Olvasó, láthatod, ez egy
ilyen ország. Itt nincsen boldog történet. Mintha így beszélnének ezek az üres lapok.
Evvel mélyen nem értek egyet. (Már Tolsztojjal sem, aki a Karenina Annában azt mondja, hogy a boldog családok mind
egyformák, érdektelenek. Minden érdekes tud lenni, ez szenvedély kérdése. Nem gondolom persze, hogy Tolsztoj ezt ne
tudta volna. Viszont lett így egy jó kezdőmondata – ami nem kevés...)
A boldogság, boldogtalanság titka ilyen könnyen nem csalogatható elő. Egy ország vacaksága szenvedést és
örömtelenséget szül valóban. De a boldogság a szeretettel áll relációban, „a szeretet beteljesedése”; és egy ország
szeretetállapotáról nem lehet ilyen egyszerűen hírt szerezni, ahogy ez a gesztuskönyv próbálja.
- Záró megjegyzés
De legyen bárhogy is: ne feledd, Olvasó: van egy tiszta, jó: füzeted! Friderikusznak meg erről ne szólj!
93
Üllői úti fuck
Előszó Kornis Mihály Körmagyar című színdarabjához, (amely Schnitzler Körbe-körbe darabja alapján íródott)
Ez a könyv nem arról a körről szól, amelyben az emberiség, mint az őrült, úgy pereg éspedig a világ teremtésének első
pillanatától kezdve és valószínűleg a világ létének utolsó pillanatáig. Ennél kevesebbről szól, az országról, az ország
állapotáról szól. Nem az élet legfontosabb tárgya, ténye és ügye tehát a téma, amelyet Komis Mihály könnyű
párbeszédekben földolgozott. Frivol olvasónak, első tekintetre, ezek a dialógusok frivolaknak tetszhetnek. De ha
belemélyed a könyvbe, hamarosan meggyőződik, hogy ez nem érzékiséget csiklandó, mulattató dialógusok gyűjteménye,
hanem egy szomorú tanköltemény.
Így körbe-körbe, irodalomból irodalomba, körből magyarba. Aha, maci, akkor ez egy ilyen ország mostanában.
Kezünkben kettétörik a nyalóka. Lécci, ne szórcsizz, adj egy pézsét. Itt csak a deszkák futnak vagy a csöcsbombázók.
Bocsika. Csá. Töki mindegy. Az a kibaszott kurva ártatlanság, ahogy a költő mondja, kunyizol itt folyton a mondatokért.
Hát ezek szörnyetegek, tízfilléresekkel dobálják a Szűz Máriát.
Egy széjjelcincált társadalom karikatúrái a szereplők. Igaz ez? Csak karikatúrák volnánk, csak a kor imbecillis
gyermekei? Ez legalábbis kérdéses. Másrészt viszont nem feledhető, hogy mindegyik szereplőnek van egy pillanata, amikor
majdnem sírva fakad. Az 94 őszinteség, a magány, a megaláztatás és tehetetlenség pillanata. Az ezer sírás országa.
Szerb Antal azt írja, a bécsiek a békevilágban a felületességükről voltak híresek, írójuk Schnitzler, a felületesség
szakembere az irodalomban. Ez is békevilág, ez is felületesség. Kornis „novellái és színdarabjai a felületesség tragédiáit
mutatják be, de egyáltalán nem felületes, hanem nagyon is alapos, kidolgozott művészettel”.
Schnitzler bátran nyúlt az erotikus témához. Ma ehhez nem kell bátorság, egyáltalán „témához” szinte nem kell bátorság,
az egészhez, ahhoz kell. A jó író az bátor is, nem tud más lenni.
Azon gondolkodom, írja Bródy Sándor a Körbe-körbe előszavában, mikor lesz már vége a szemérmetlen
szemérmetlenségnek és azoknak az íróknak, akik bátrak, mikor nem kell félniök azoktól, akik gyávák?! Hát a szemérmetlen
szemérmetlenségnek, annak soha nem lesz vége, és a kérdés második fele pedig inkább így szól: hogy azoknak az
olvasóknak, akik bátrak, mikor nem kell félniök azoktól, akik gyávák?!